Tilos új kormányzati épületeket építeni Kínában


Ötéves tilalmat hirdettek meg az új kormányzati épületek építésére a takarékosság jegyében és az elburjánzó, visszaélésgyanús költekezés megállításának érdekében Kínában. A legfelsőbb kínai párt- és kormányszervek közös utasítását szerdán ismertette az állami média. A már kész kormányzati hivatalok bővítése, újak építése, vásárlása vagy karbantartás címén való átalakítása tilos, csakúgy mint a várostervezésre való hivatkozás. Az országos rendelkezés a kormányzati hivatalok mellett például a továbbképzési központok vagy az önkormányzati tulajdonú szállodák építésére is vonatkozik. A már megépített luxusépületek, irodaházak kapcsán fel kell deríteni a visszaéléseket, beleértve a nem rendeltetésszerű használatot vagy túlzó méreteket. 2001-ben ugyanis már lefektették a különböző szintű kormányzati épületek tervezésére vonatkozó szabványokat, ám a helyi tisztségviselők megtalálták a kibúvókat. A monstre, drága és hivalkodó önkormányzati paloták sok helyütt keltettek visszatetszést a lakosság körében. Tilos új kormányzati épületeket építeni Kínában

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk