Külföld

Amerikai képviselők gratuláltak Magyarországnak az új alkotmány elfogadásához

Andy Harris és David Joyce republikánus, valamint Marcy Kaptur demokrata képviselő a 113. amerikai kongresszusban újraalakította a magyar caucust (törvényhozói csoportot) – derült ki a politikusok által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményéből. Harris, Joyce és Kaptur képviselő egyaránt a kongresszus magyar baráti tagozatának társelnöke lesz, miután a posztot korábban együtt betöltő Steve LaTourette republikánus és

Berlusconi négy évet kapott, hármat azonnal elengedtek

A milánói fellebbviteli bíróság szerdán megerősítette az úgynevezett Mediaset-per első fokú ítéletét, amelyben adócsalás vádjával tavaly négy évre ítélték Silvio Berlusconit. Mivel a bűncselekmény 2006 előtt történt, a négy évből hármat automatikusan elengednek. Az ítélet öt évre eltiltotta közhivatal viselésétől Berlusconit, aki a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke és a római parlament szenátora. MTI

Így esett fejre a pártvezető – videó

Óriásit esett és meg is sérült egy rendezvényen Imran Khan (60) vezető pakisztáni politikus. A férfi éppen Lahore városában kampányolt, mikor az 5 méter magas emelvényre egy villás emelő segítségével próbálták feljuttatni testőrei társaságában. Mikor az egyik testőr fel akart mászni a többiekhez, néhányan elvesztették egyensúlyukat és a mélybe zuhantak, köztük maga a politikus is.


Phenjan levette a két ballisztikus rakétát az indítóállásról

Észak-Korea levette az indítóállásról azt a két ballisztikus rakétáját, amelyet majdnem egy hónappal ezelőtt helyezett indításra kész állapotba az ország keleti partvidékén – közölték hétfőn amerikai tisztségviselők. A 3500 kilométeres hatótávolságú Musudan rakétákkal Észak-Korea elvben csapást tud mérni Japán egész területére és az Egyesült Államokhoz tartozó csendes-óceáni Guam-szigetre is, ahol támaszpontja van az amerikai hadseregnek,

Ecuador visszahívta perui a nagykövetet

Ecuador visszahívta hétfőn perui nagykövetét, aki egy áruházban összeszólalkozott két nővel, és bántalmazta őket; az ügy diplomáciai botránnyá nőtte ki magát, és kezdte megterhelni a két ország kapcsolatát. Az incidens április 21-én történt egy limai bevásárlóközpontban. Ecuador perui nagykövete, Rodrigo Riofrio a pénztárnál sorban állva összeszólalkozott két perui nővel, és a vita tettlegességé fajult. Az

Phenjan megtorlással fenyeget

Észak-Korea „könyörtelen megtorlással” fenyegetőzött kedden arra az esetre, ha az újabb amerikai-dél-koreai haditengerészeti gyakorlat közben megsértik szuverenitását. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség idézte a hadsereg közleményét, amely szerint a katonaság minden egysége és alegysége egyszerre indít válaszcsapást, ha csak egy lövedék is esik az ország területi vizeire. Ha az Egyesült Államok és Dél-Korea meggondolatlan lépéseket


Tragédia: kirándultak a hegyen, amikor kitört a vulkán

Meghalt egy turistacsoport öt tagja, köztük négy külföldi a Fülöp-szigetek egyik legaktívabb vulkánján kedden a tűzhányó kitörése miatt – közölték a helyi hatóságok. Egy húsztagú turistacsoport éppen megmászta a Luzon szigetén lévő Mayon vulkánt, amikor reggel nyolc óra körül hamut és gőzt lövellt a magasba – mondta el Joey Salceda, az érintett Albay tartomány kormányzója.

93 évesen bűnhődik Auschwitzért!

Letartóztatták az egykori auschwitz-birkenaui haláltábor egy őrét Németországban. A 93 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 1941 őszétől a háború végéig bűnsegédként részt vett a koncentrációs táborban elkövetett gyilkosságokban. A közlemény szerint az előzetes letartóztatásba helyezett férfi az auschwitz-birkenaui haláltábor „alkalmazottja volt, és felvigyázói feladatokat is ellátott”. A lágerőr nevét nem említik, a leírás azonban

Senki sem hajlandó eltemetni a bostoni merénylőt

Bostonban és a környékén több temetkezési vállalkozó megtagadta az áprilisi merénylet egyik elkövetőjének az eltemetését – jelentette szombaton a CNN televízió. A rendőrök által üldözött és eközben halálos sérüléseket szenvedett Tamerlan Carnajev tetemét még áprilisban egy bostoni ravatalozóba szállították. Annak tulajdonosa, Peter Stefan a tv-adónak elmondta: nem talál temetőt, amely befogadná Carnajev holttestét. „A legtöbben


Vonatszerencsétlenség, tűz, robbanás – 1 halott, több száz embert evakuáltak

Háromszáznál is több embert kellett evakuálni szombaton Gent belgiumi város közelében egy mérgező anyagot szállító vonatszerelvény kisiklása és kigyulladása miatt. A Hollandiából indult, akrilnitrilt szállító szerelvény tizenhárom tartályvagonjából hat kisiklott, kettő pedig felborult Gent folyami kikötőváros közelében, a Schellebelle és Wetteren helységek közötti szakaszon szombat hajnali kettő óra körül. Ennek következtében tűz keletkezett és robbanás