Lemondott a miniszterelnök


Hivatalosan lemondott tisztségéről Petr Necas cseh miniszterelnök hétfőn este.

Milos Zeman államfő a kormányfő lemondását elfogadta, s egyben megbízta Necast, hogy kormánya ügyvezetőként az új kormány felállásáig maradjon hivatalában. A miniszterelnök lemondása a cseh alkotmány szerint egyben a kormány távozását is jelenti. A politikus lemondó levelét a prágai Hradzsinban adta át Milos Zeman köztársasági elnöknek. Zeman ad megbízást a következő miniszterelnöknek A rövid találkozón, amelyen Zeman megköszönte Necas munkáját is, az államfő bejelentette: péntektől hétfőig a Prágához közeli Lányban, a cseh elnökök nyári rezidenciáján külön-külön fogadja a parlamenti pártok vezetőit, hogy megvitassa velük a kialakult helyzetet. „Azzal számolok, hogy a pártok péntekig politikai vezetéseiken belül, esetleg egymás között is megvitatják a helyzetet” – közölte Az államfő semmiféle más kommentárt nem fűzött a kialakult belpolitikai helyzethez. A belpolitikai helyzet rendezésének további forgatókönyvét az államfő határozza meg. Az ő jogkörébe tartozik, hogy megbízást adjon valakinek az új kormány megalakítására. Necas kabinetfőnökét, Jana Nagyovát több politikussal együtt csütörtökön vette őrizetbe a korrupcióellenes rendőrség, majd vádat emeltek ellene, és szombaton az ostravai bíróság elrendelte vizsgálati fogságba helyezését. A kabinetfőnököt korrupcióval és hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolják. A miniszterelnök korábban kijelentette: „a történtekért vállalom a politikai felelősséget”. Nem nevezte meg kormányfőjelöltjét a legerősebb cseh kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS), ugyanakkor hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint a párt részéről Martin Kuba, továbbá Jirí Pospísil volt igazságügyi miniszter és Zbynek Stanjura közlekedésügyi miniszter neve merült fel. A pénzügyi elemzők szerint a botrány és az azt követő kormányválság nem okoz majd nagy felfordulást a piacon.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk