Kultúra

Könyvbemutató a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban

Október 16-án, pénteken 18.00 órától a színház emeleti előcsarnokában könyvbemutatót tartanak, amely része a JUBILEUMI ÉVAD ünnepi programsorozatának. Ferencz Éva FERENCZY ISTVÁN című, a Korunk Kiadónál megjelent „beszélgetőkönyve” az egykori színészóriásnak, tanárnak állít emléket. A kötet előszavát Gáspárik Attila jegyzi, aki a szerzővel együtt ismerteti a kiadványt. közlemény

About Übü

A Tompa Miklós Társulat első nagytermi premierje a jubileumi évadban A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának első nagytermi bemutatója a 2015/2016-os JUBILEUMI ÉVADBAN az ABOUT ÜBÜ című groteszk komédia, amelyet Alfred Jarry szövegei alapján állított színpadra Sorin Militaru rendező. Az előadás szövege Jékely Zoltán, Jákfalvi Magdolna, Weöres Sándor és Bertóti Johanna fordításainak felhasználásával készült.

Dragomán György kapta a kolozsvári nemzetközi könyvfesztivál díját

A Kolozsvári Nemzetközi Könyvfesztivál díját vette át péntek délután Dragomán György író, a Fehér király és a Máglya című regények szerzője. Gabriel Bota, a fesztivál művészeti igazgatója elmondta, hogy Dragomán György Fehér király című könyve óriási sikert aratott a román irodalomkedvelők körében. Ezért ragaszkodtak az író kolozsvári meghívásához, díjazásához, és ahhoz, hogy a Máglya román


Rendezői díjat kapott a Saul fia a háborús filmek fesztiválján

Nemes Jeles László nyerte el a legjobb rendezés díját a Saul fia című alkotásáért a háborús filmek fesztiválján a franciaországi Chalons-en-Champagne-ban. Harmadik alkalommal rendezték meg szeptember 30. és október 4. között Franciaországban a War on Screen című rendezvényt, a világ legjelentősebb háborús tematikájú fesztiválját, amelyre nyolcvan háborús film kapott meghívást, közülük kilenc a versenyprogramban mutatkozhatott

Súlyos beteg Esterházy Péter

Súlyos betegséggel küzd Esterházy Péter. A kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb alakja a göteborgi könyvvásárra írt levelében jelentette be, hogy hasnyálmirigyrákja van. Esterházy Péter 65 éves, a posztmodern irodalom egyik legjelentősebb szerzőjének számít. Számos díja van, többek között Kossuth-díjas, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje /polgári tagozat/ elismerést is. MTI

Cirkuszparádé a Hősök terén

Ma mutatja be Balance című új műsorát a Fővárosi Nagycirkusz, ebből az alkalomból délelőtt a Városligetben cirkuszparádét tartanak, ahol a látogatók a látványos felvonulás mellett ízelítőt kaphatnak az új produkció számaiból is. A Hősök terén két daru segítségével kifeszített drótkötélen mutat be lélegzetelállító mutatványokat a kolumbiai Gerling csoport, akiknek az új című műsorban szereplő magasdrótszámát


A határon túli magyar irodalom napjai: középpontban a politikai és társadalmi változások

A politikai és társadalmi változások jelei az irodalomban és hatása az irodalmi közösségekben – ez lesz a fő témája A határon túli magyar irodalom napjai programsorozatnak, amelyet október 4. és 6. között rendeznek meg Székesfehérváron. A rendező Vörösmarty Társaság meghívására több előadó érkezik a határon túlról is – közölték az MTI-vel. Az előadások közül több

Egy őrült naplója a Spectrum Színházban

KÖZLEMÉNY | Szombaton, október 3-án este 19 órától N.V. Gogol – Egy őrült naplója című drámáját játssza a Spectrum Színház. Az irodai hivatalnok, Popriscsin sorsán keresztül szembesülhetünk azzal, milyen is, amikor az emberi elme megbomlik. A dráma a következő kérdésekre vetít rá: Van-e különbség a mindennapi valóságunk és az illúzió között? Összeegyeztethető-e a társadalmi kötöttségünk

Magyar népmese napja – Rendezvények Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is

Hetvennél is több helyszínen ünneplik felolvasásokkal, előadásokkal, rajzversenyekkel és játékos foglalkozásokkal szeptember 30-án a magyar népmese napját. Hatvankét magyarországi és kilenc határon túli helyszínen szerveznek könyvtárak, iskolák és művelődési intézmények változatos programokat tizenegyedik alkalommal Benedek Elek születésnapján – olvasható a rendezvényeket összefogó nepmesenap.hu internetes oldalon. Számos általános és középiskolában tartanak mesefelolvasást, több helyen hirdettek a


Huszadik alkalommal rendeznek Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden

Öt hét alatt hatvan helyszínen háromszáz program, kiállítások, koncertek, színházi előadások várják a nézőket az Őszi Kulturális Fesztiválon, amelynek megnyitóját csütörtökön rendezik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) központi épületében – tájékoztatta Tajti Gabriella, a szervező SZTE Kulturális irodájának vezetője az MTI-t. A kulturális szakember elmondta, az idei fesztivált is – amely immár a huszadik – a