Bartók Béla-szobrot avattak Nagyszentmiklóson szeptember 7, 2015 12:41 Szerző mediatica Kultúra Bartók Béla szobrát, Aurel Gheorghe Ardeleanu temesvári szobrászművész alkotását avatta fel szülőhelyén, a romániai Nagyszentmiklóson Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes pénteken. Semjén Zsolt beszédében kiemelte: Bartók Béla életére tekintve látni kell, hogy lelki, szellemi értelemben egyaránt rendkívüli gazdagság örökösei vagyunk. Munkássága példa az egymás felé fordulás, egymás gondolkodásmódjának közelítésére, elfogadására is. Az egymás felé fordulás …
A globalizáció és a nemzeti identitás viszonyával foglakozik idén a Tokaji Írótábor augusztus 9, 2015 22:49 Szerző mediatica Kultúra A globalizáció és a nemzeti identitás megőrzésének lehetősége a napokban sorra kerülő Tokaji Írótábor központi témája – ismertette Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel. Több mint negyven előadó és számos civil érdeklődő részvételével vitatják meg a felmerülő kérdéseket, lesz több munkacsoport, így például filozófiai, határon túli, nyelvi. A tábor …
Vásárhelyi Forgatag: főtéri helyszín is lesz augusztus 8, 2015 9:09 Szerző mediatica Kultúra Főtéri helyszín is lesz a Vásárhelyi Forgatagon, adta hírül Facebook-oldalán a rendezvény társfőszervezője, Soós Zoltán. A Kultúrpalota előtti kis színpadon pénteken és szombaton marosvásárhelyi zenekarok koncerteznek és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Maros Együttes, Filharmónia és a Maros Megyei Múzeum programjai kapnak majd helyet. A Forgatag még egy helyszínnel bővül, idén a Kortárs tér az Aranykakas …
Stephen Frears Lance Armstrong-filmje is szerepel a zürichi filmfesztiválon augusztus 7, 2015 8:14 Szerző mediatica Kultúra A fesztivál gálavetítéseinek programjában szerepel még a Mon Roi című francia dráma Emmanuelle Bercot főszereplésével is. Stephen Frears Lance Armstong-filmjét, a The Program című drámát is műsorára tűzi a szeptember végén megnyíló zürichi filmfesztivál – közölte a The Hollywood Reporter kedden. A 11. alkalommal megszervezett nemzetközi filmmustrán a Ben Fosterrel és Dustin Hoffmannal forgatott Frears-filmen …
Exportálják a világhírű szucsoui kerteket augusztus 7, 2015 8:14 Szerző mediatica Kultúra Sorra jelennek meg a világhírű szucsoui kertek másolatai a világban, ezek azonban nem a kínai kertépítészet remekeinek külföldiek által készített replikái, hanem a kínaiak hozzájárulásával és közreműködésével alkotott mini parkok. A Hszinhua hírügynökség úgy tudja, hogy eddig már több mint 30 ország, illetve régió fogadott be több mint 40 szucsoui kertet. Az eredetiek csaknem ezer …
Megfejtették Agatha Christie regényeinek titkát augusztus 3, 2015 15:29 Szerző mediatica Kultúra Olvasók millióinak dolgát könnyítették meg brit kutatók azzal, hogy megfejtették Agatha Christie regényeinek titkát: állításuk szerint könnyedén kiszámítható, ki a gyilkos a világhírű brit író bűnügyi történeteiben. Tudósok és elemzők Dominique Jeannerod, a belfasti Queen’s University munkatársának vezetésével göngyölítették fel az ügyet. Agatha Christie 26 regényét, köztük a Halál a Níluson és a Gyilkosság az …
Hungarikumok a bukovinai folklórfesztiválon július 30, 2015 12:44 Szerző mediatica Kultúra A bukovinai székely kultúra mellett a kunsági hagyományokból is ízelítőt ad a Bukovinai Találkozások XXVI. Nemzetközi Folklórfesztivál, a bonyhádi rendezvényen öt ország hagyományőrző együttesei vesznek részt. A háromnapos fesztivált pénteken Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Zbiegnew Kowalski, a találkozások fő szervezője és Filóné Ferencz Ibolya, a vögységi város Fidesz-KDNP-s polgármestere nyitja meg a Vörösmarty …
Elindult a Londonig tartó gyalogútra Bartha Ernő erdélyi képzőművész július 19, 2015 13:47 Szerző mediatica Kultúra Kísérőkkel indult el szombaton délután magyarfenesi birtokáról a Londonig tartó gyalogos zarándoklatára Bartha Ernő erdélyi képzőművész. Amint a hátizsákjára rögzített zászlók felirataival is jelezte, a művészetért, a szabadságért és az igazságért indul útnak. A száznaposra tervezett gyalogos zarándoklat célja, hogy rendezze azoknak a nagy méretű szénaszobrainak a sorsát, amelyek a londoni olimpiai játékokkal egy időben …
Elhunyt Papp Annamária július 11, 2015 9:47 Szerző mediatica Kultúra Hatvanhárom éves korában hosszú betegséget követően elhunyt Anamaria Pop költő, számos neves kortárs magyar szerző, köztük Esterházy Péter, Nádas Péter és Kertész Imre műveinek román fordítója – közölte az MTI-vel a Magyar Fordítóház Alapítvány vezetője csütörtökön. Rácz Péter elmondta: Anamaria Pop vagy magyar nevén Papp Annamária rengeteget tett a magyar-román kulturális kapcsolatokért, elkötelezett és erős …
Állami kitüntetést kapott a Kriterion Könyvkiadó július 2, 2015 22:58 Szerző mediatica Kultúra Klaus Iohannis román elnök a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a 45 éve alapított Kriterion Könyvkiadót, az erről szóló rendeletet szerdán írta alá az államfő. Iohannis a kisebbségek nyelvének és kultúrájának ápolásában játszott meghatározó szerepéért adományozta a kitüntetést az 1970-ben kisebbségi kiadóként alapított Kriterionnak. Az elnöki rendeletben olvasható indoklás szerint a Kriterion a kisebbségi …