Nagytermi premier és díjazás a Tompa Miklós Társulatnál


A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a 2015/2016-os JUBILEUMI ÉVADOT, az ABOUT ÜBÜ című groteszk komédiával nyitotta, melyet Alfred Jarry szövegei alapján állított színpadra Sorin Militaru rendező. A premiert könyvbemutató előzte meg a színház előcsarnokában. Ferencz Éva FERENCZY ISTVÁN című, a Korunk – Komp-Press kiadásában megjelent „beszélgetőkönyve” az egykori színészóriásnak állít emléket. A kötet előszavát Gáspárik Attila írta, aki a szerzővel együtt ismertette a Prospero Könyvek sorozatba illeszkedő kiadványt. Mózes Erzsébet színművésznő, Ferenczy István özvegye meghatódottan idézte emlékeit, és köszönte meg a kiadványt az alkotóknak.

Nagytermi premier és díjazás a Tompa Miklós Társulatnálhttp://www.mediatica.ro/hirek/kultura/73975/nagytermi-premier-es-dijazas-a-tompa-miklos-tarsulatnal.html

Szerző: mediatica.ro2015. október 20.

Az évadnyitó premier alkalmat kínált a színház vezetőségének, hogy az ünneplő közönség jelenlétében köszöntsék azokat a színészeket, munkatársakat, akik 2014/2015-ös évadra szóló hagyományos díjakat kiérdemelték. Az elmúlt évad során nyugállományba vonult Győri Miklós kárpitos, aki több mint két évtizeden keresztül működött közre a díszletek megalkotásában, HŰSÉGDÍJban részesült. Gáspárik Attila vezérigazgató és Keresztes Attila művészeti igazgató Bioeel ajándékcsomagok és pezsgők kíséretében nyújtotta át a VASTAPS díjat jelentő oklevelet az évad során „legtöbbször színpadra lépő”, azaz legtöbb előadásban és próbán résztvevő Ördög (Szabadi) Nóra és Galló Ernő színművészeknek. A Tompa Miklós Társulat munkáját évek óta segítő önkéntes fiatalok saját szavazataik alapján választották ki a két LEGNÉPSZERŰBB MŰVÉSZT. Az ifjak elismerését Kiss Bora és László Csaba érdemelte ki. közlemény

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk