A Kultúrpalotától a Fekete Sas-palotáig Fotó: Kultúrpalota Marosvásárhely. MTI – Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon. A világnap idei tematikájához kapcsolódva mindkét városban a nők szecesszióban betöltött szerepére helyezik a hangsúlyt – közölték pénteken az MTI-vel a szervezők. A Maros Megyei Múzeum tájékoztatása szerint a marosvásárhelyi programok központi helyszíne a város legfontosabb szecessziós épülete, a Kultúrpalota. Az egésznapos program célja, hogy a látogatók új nézőpontból fedezhessék fel az épület gazdag díszítővilágát, a századforduló művészeti törekvéseit, valamint a korszak tárgyi kultúráját – írták. Az idei világnap központi témája a nők szerepe a szecesszió művészetében, ezért a női alkotók, mecénások és múzsák mellett a nőalakok művészeti ábrázolására is ráirányítják a figyelmet. Délelőtt a Nőalakok a Kultúrpalota díszítésein címmel tartanak tematikus sétát, mely az allegorikus alakok, a népköltészet és a mondavilág nőalakjai, valamint a zene és a művészet megszemélyesítői köré épül. A magyar nyelvű sétát Oniga Erika művészettörténész, a románt Jeremiás István idegenvezető vezeti. Mit viseltek a Kultúrpalota hölgyei? címmel 6-12 osztályos gyerekek számára tartanak múzeumpedagógiai foglalkozást. Este Megyesi Balázs műtárgyszakértő tart előadást a századforduló tárgykultúrájáról. A programot a Kultúrpalota előcsarnokában bemutatott Sounds of Light audiovizuális előadás zárja. Változatos programokkal ünneplik a világnapot a szecessziós palotáiról híres Nagyváradon is az épített örökség felett őrködő Oradea Heritage szervezésben. Mint közölték, a program részeként június 13-án ingyenesen látogatható Románia egyetlen szecessziós múzeuma, a nagyváradi Darvas-La Roche-ház. Emellett festő-, üvegfestő- és kerámiaműhellyel, játékokkal, háromnyelvű – magyar, román és angol – tematikus sétákkal és szakmai előadásokkal várják az érdeklődőket. Napközben filmvetítéseket is tartanak a Fekete Sas-palota egykori mozitermében. Este koncertek, fényinstallációk és fényfestés lesz Nagyvárad ikonikus épületein: a Fekete Sas-palotán, a Moskovits-palotán, a Poynár-házon, a Deutsch-házon, a színház épületén, valamint a Sebes-Körös vizén. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share június 9, 2026 20:32 Szerző mediatica Kiemelt,Kultúra Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: Darvas–La Roche-ház, építészet, épített örökség, Erdély, Fekete Sas-palota, fényfestés, fényinstalláció, kiállítás, koncert, kultura, kulturális programok, kultúrpalota, Maros Megyei Múzeum, marosvásárhely, műemlékvédelem, művészet, nagyvárad, női alkotók, Oradea Heritage, örökségvédelem, századforduló, szecesszió, szecesszió világnapja, tematikus séta Következő hír: Hátrányból fordítva győzte le Kazahsztánt a magyar válogatott Előző hír: Veszélyeztetheti Albánia uniós csatlakozását a Trump-családhoz kötődő turisztikai beruházás