Bővül a Roncsautó-program kerete, szigorodnak a jogosultsági feltételek


Fotó: Diana Buzoianu.

Az idén 300 millió lejre emelik a Roncsautó (Rabla) program költségvetését, és a támogatásra csak olyan járművek lesznek jogosultak, amelyeket az Európai Unióban, az Európai Gazdasági Térség országaiban vagy a Mediterrán Szerződéshez csatlakozott államokban gyártottak – jelentette be kedden Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

A tárcavezető közölte, a program útmutatóját még kedden közzéteszik, a támogatási utalványok értékét pedig a tavalyi szinten tartják, hogy ne kelljen módosítani az informatikai rendszert és késedelmet okozni a program elindításában. Az új feltétel célja, hogy a támogatások az európai gyártású járműveket részesítsék előnyben.

A miniszteri rendelet tíznapos közvitára kerül, ezután hagyhatják jóvá, majd megkezdődhet a pályázatok benyújtása. A program menetrendje változatlan marad, az első szakasz már júniusban elindulhat.

Diana Buzoianu szerint a költségvetés 100 millió lejes emelése azt mutatja, hogy a kormány továbbra is támogatja a környezetvédelmi célokat szolgáló programot. Hozzátette: az új szabályok egyszerre csökkenthetik a szállítás környezeti terhelését és ösztönözhetik az európai, illetve a romániai járműgyártást.

Tavaly a Rabla program keretében 18 500 lejes támogatást kaptak az elektromos vagy hidrogénüzemű autók vásárlói, 15 000 lejt a plug-in hibridek és elektromos motorkerékpárok esetében, 12 000 lejt a hibrideknél, míg a hagyományos vagy LPG/CNG-meghajtású új járművek vásárlására 10 000 lejes támogatás járt.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk