Kultúra

Klasszikusok Szárhegyen: kiállítás nyílt az alkotótábor munkáiból

A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ elérkezett a Klasszikusok nevű évadzáró táborához, amellyel a januári Retrospectív Grafikai Műhely, a tavaszi tehetséggondozó tábor és a KorkéP alkotótábor után átfogták a képzőművész-társadalom mindegyik generációját és irányzatát. Október 13–26. között a Hargita Megye Tanácsa által fenntartott intézmény táborában 16 romániai és magyarországi művész alkot – akárcsak az elmúlt

Demény Péter Bolero című drámája a kolozsvári magyar színházban

A Kolozsváron élő Demény Péter Bolero című drámáját mutatja be szombaton a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Egy csütörtöki sajtótájékoztatón Demény Péter elmondta, hogy első drámája, a Bolero a 2000 utáni Kolozsváron játszódó családi történet, egy özvegyasszony és felnövő gyermekei elválási problémáit dolgozza fel. A dráma felolvasószínházi előadásban már 2011-ben szerepelt a kolozsvári magyar színház műsorán,

Romániai magyar társulatok a legrangosabb román színházi seregszemlén

A román színházi szakma legrangosabb seregszemléjére, az Országos Színházi Fesztiválra kapott meghívást négy romániai magyar társulat, amelyek Bukarestben fogják bemutatni egy-egy kiemelkedő produkciójukat. Az idén október 25. és november 3. között zajló fesztivált minden évben ősszel rendezik meg. A seregszemlére rendszerint a romániai színházak tavalyi évadban bemutatott kimagasló produkciói kapnak meghívást az előválogatás során. A


Restaurálás helyett modernkori arculatot kapott egy Csing-korabeli freskó

Rosszul kivitelezett, modern stílusú képeket festettek „restaurálás” céljából egy Csing-dinasztia korabeli freskóra egy kínai szentélyben, a történtek óriási felháborodást keltettek Kínában, a felelősök az állásukkal fizettek. A Lianoning tartománybeli Juncsie-templom népszerű turistalátványosság, amely a Főnix-hegyen, Pekingtől hozzávetőleg 500 kilométerre fekszik. A szentély szinte valamennyi épülete a Csing-dinasztia korából (1644-1911) származik, az épületegyüttes híres pagodája azonban

Díjat kapott egy magyar filmszínész az Egyesült Államokban

Elismerő oklevéllel jutalmazta a chicagói filmfesztivál nemzetközi zsűrije Molnár Piroska alakítását Szász János A nagy füzet című filmjében. A rendező Oscar-díjra nevezett filmjét a hét végén vetítették a tekintélyes amerikai mustrán. A zsűri méltatásában kiemelte Molnár Piroska érzékletes szerepformálását – ismertette a Magyar Nemzeti Filmalap hétfői közleménye. A Svájcba emigrált magyar írónő, Kristóf Ágota kultuszregényéből

Garas Dezső-retrospektív a Zsidó Filmfesztivál programján

Négy nap alatt kilenc játékfilm, nyolc dokumentumfilm, tíz izraeli kisfilm és egy nyolc darabból álló, Garas Dezsőt megidéző retrospektív válogatás szerepel a II. Zsidó Filmfesztivál programjában november 7. és 10. között a fővárosi Kino Caféban. A programban szerepel a The Gatekeepers – A Sin Bet titkai című, idén Oscar-díjra jelölt dokumentumfilm, amely az izraeli nemzetbiztonsági


A Coen fivérek francia kulturális kitüntetést kaptak

Joel és Ethan Coen amerikai filmesek rangos francia kulturális kitüntetést kaptak – közölte csütörtökön a BBC News. Az Oscar-díjas Coen fivérek szerdán Párizsban vették át a francia művészeti érdemrend parancsnoki fokozatát Aurelie Filippetti francia kulturális minisztertől. „Az élet néha tréfát űz az emberrel – vannak közöttük igazán balszerencsések, és akadnak, akik nagyon szerencsések. Ez a

Magyar művészek kiállítása Mumbaiban

Kortárs magyar képzőművészek munkáiból összeállított kiállítás nyílt Az organikustól a fényművészetig címmel csütörtökön az indiai Mumbaiban, a Modern Művészetek Nemzeti Galériájában. A tárlatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg India legnagyobb városában. A Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, Csáji Attila által kidolgozott koncepció elsősorban a magyar kortárs alkotók organikus és fényművészeti munkáira koncentrál –

Megemlékezések a párkányi csata és Esztergom visszafoglalásának 330. évfordulójáról

Történészi pódiumbeszélgetéssel összekötött ünnepi ülésen emlékeztek meg csütörtökön a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) II. János Pál Dísztermében a párkányi csata és Esztergom visszafoglalásának 330. évfordulójáról. A budapesti Lengyel Nagykövetség, a Lengyel Intézet és a PPKE közös rendezvényén, amely fölött tiszteletbeli védnökséget vállalt Radoslaw Sikorski lengyel, Miroslav Lajcák szlovák és Martonyi János magyar külügyminiszter, köszöntőt


Gárdonyi-emlékév – Újra megjelent az Egri csillagok-képregény

Az országos Gárdonyi-emléknap előtt, szerdán mutatták be Egerben az Egri csillagok című kifestőkönyvet, valamint a Gárdonyi-mű képregény-változatát. Zentai László, az egri önkormányzat sajtóreferense az MTI-vel közölte: az idei Gárdonyi-emlékévhez kapcsolódó kiadványok célja, hogy a legkisebbeket és a fiatalos felnőtteket is megszólítsák. Közlése szerint a Tinódi tagiskolában tartott bemutatón – ahol 123 gyermek vette át a