Két tinédzser szereplőt keresnek az új Star Wars-filmhez


Szokatlan módon nyílt szereplőválogatást tartanak a napokban az Egyesült Királyság és Írország több nagyvárosában az új Star Wars-film két fontos tinédzserszerepére – tudta meg a BBC News. A Star Wars: VII. rész szereplőválogatása szombaton Bristolban kezdődik, de a film castingosai a továbbiakban Londonban, Dublinban és Glasgowban is várják a 16 éven felüli tinédzser lányokat és a 18. évüket betöltött, de legfeljebb a húszas éveik elején járó fiúkat. Egy ekkora horderejű filmszéria esetében merőben szokatlan az ilyen nyílt szereplőválogatás, ugyanakkor a Star Wars korábbi epizódjaiban is kaptak komoly szerepet hagyományos szereplőválogatás útján kevéssé ismert színészek és színésznők. A Luke Skywalkert alakító Mark Hamill is az űreposzban vált közismertté. A brit hírportál értesülése szerint J.J. Abrams, a film rendezője, aki a forgatókönyvön is dolgozik, nem vesz részt a nyílt meghallgatásokon. A Star Wars: VII. részt a Pinewood Stúdióban kezdik forgatni 2014 tavaszán. A produkció 2015-ben kerül a mozikba. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk