Marosvásárhelyen is megrendezi Keresztes Attila a Túl a Maszat-hegyent október 10, 2013 22:54 Szerző mediatica Kultúra A kolozsvári nagy siker után Marosvásárhelyen is megrendezi Keresztes Attila a Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékot, amelynek szombaton lesz a bemutatója az erdélyi városban. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatói tisztségét betöltő Keresztes Attila csütörtökön egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón elmondta, hogy hét évvel ezelőtt Kolozsváron rendezte meg a Varró Dániel által írt …
In memoriam Lohinszky Loránd az Alter-Native-en október 10, 2013 15:14 Szerző mediatica Kultúra Három film műsorra tűzésével tiszteleg az erdélyi színjátszás nagy mestere, Lohinszky Loránd emléke előtt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál. Az idén júniusban 89 évesen elhunyt érdemes művész és egyetemi tanár nevéhez számtalan nagy színházi és filmalakítás fűződik. Utóbbiak közül három elevenedik meg a november 6-10. között zajló szemlén, amely az Apám néhány boldog éve, A …
A német és magyar légi fegyverkezés közös történelméről nyílt kiállítás október 10, 2013 15:09 Szerző mediatica Kultúra A német és magyar légi fegyverkezés közös történelmét bemutató kiállítás nyílt a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeumban csütörtökön, a tárlaton egy második világháborúban lelőtt német Messerschmitt vadászgép roncsa is látható. Hende Csaba honvédelmi miniszter azt hangsúlyozta: a történelem mindig tükröt tart. Jól mutatja például, hogy miként jutottunk el az első magyarországi felszállástól mostanáig, amikor évente …
Magyar Festészet Napja – Szerbia és Csontváry a középpontban október 10, 2013 15:03 Szerző mediatica Kultúra Szerbia díszvendégségével rendezik meg október 14. és 25. között országszerte és a határon túl sok tucat ingyenes programmal a 12. Magyar Festészet Napját, amely számos helyszínen megemlékezik a 160 éve született Csontváry Kosztka Tivadarról is. A rendezvényt először 2002-ben tartották meg civil kezdeményezésre Budapesten, Szent Lukács, az orvosok és a festők védőszentje napján, október 18-án. …
Alice Munro kapta az irodalmi Nobel-díjat október 10, 2013 15:01 Szerző mediatica Kultúra Alice Munro kanadai írónőnek ítélte oda a 2013. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. Peter Englund, az akadémia titkára a kortárs novella mestereként méltatta a 82 éves írónőt, akit régóta a díj várományosaként emlegettek. Alice Munro 2009-ben elnyerte a Nemzetközi Man Booker Díjat, idén nyáron azonban bejelentette, valószínűleg felhagy …
Erdély TV: Indul az Erdély Broadway új évada október 10, 2013 12:42 Szerző mediatica Kultúra Újabb sztárokkal, kivételes tehetségekkel folytatódik az Erdély Broadway. Az Erdélyi Magyar Televízió rendkívül népszerű show-műsora vasárnap, október 13-án indítja legújabb évadát, és minden bizonnyal érdemes lesz ezt hétről-hétre követni. A műsor vendégei ezúttal is igen sokszínűek, a zene- vagy színházvilág nagyon tehetséges, ismert és elismert alakjai. A magyar zene egyik legnagyobb alakja, Keresztes Ildikó, fergeteges …
Harrison Ford részt vesz legújabb filmjének moszkvai bemutatóján október 10, 2013 11:32 Szerző mediatica Kultúra Legújabb filmjének oroszországi bemutatójára Moszkvába érkezett Harrison Ford amerikai filmszínész. A Végjáték című fantasztikus krimi Orson Scott Gard 1980-as években megjelent Ender’s Game című sci-fi regényére alapszik. A földönkívüli űrbázison játszódó történet főhősét játssza a 71 éves hollywoodi színész. Az oroszországi filmbemutató szervezői elmondták, hogy Harrison Ford látogatása azért is különleges, mert a színész, akinek …
Két társulat előadásában láthatja a temesvári közönség ugyanazt a színművet október 9, 2013 21:50 Szerző mediatica Kultúra Két társulat előadásában láthatja a temesvári magyar közönség Elzbieta Chowaniec kortárs lengyel szerző Gardénia című művét szombaton és vasárnap. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház szerdai közleménye szerint szombaton a temesvári társulat áll a Gardéniával a közönség elé, vasárnap pedig a budapesti K.V. Társulat. A temesvári előadást Koltai M. Gábor, a budapestit Pelsőczy Réka …
Meghalt Tőzsér József, az erdélyi magyar könyvkiadás kiemelkedő alakja október 9, 2013 17:26 Szerző mediatica Kultúra Életének 69. évében hétfőn meghalt Tőzsér József, az csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó alapítója, az erdélyi magyar könyvkiadás kiemelkedő alakja – közölte kedden a Székelyhon portál. Tőzsér József Gyergyóalfaluban született 1945. január 19-én. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát Gyergyószentmiklóson végezte. Több éven keresztül tanított Borzonton és Gyergyóalfaluban, majd a Szövetkezetek Hargita Megyei Szövetségénél könyvterjesztési szakértőként dolgozott. …
Művészeti pályázat a madéfalvi vérengzés 250. évfordulójára október 9, 2013 17:22 Szerző mediatica Kultúra Hivatásos képzőművészeknek hirdetett pályázatot a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókintézménye és a székelyföldi Madéfalva (Siculeni) polgármesteri hivatala a madéfalvi vérengzés által ihletett műalkotások elkészítésére, a tragikus történelmi esemény közelgő 250. évfordulója alkalmából. Az MTI-hez eljuttatott pályázati felhívás szerint az év végéig lehet újonnan elkészített munkákkal pályázni klasszikus műfajokban (festészet, grafika, szobrászat), valamint kortárs médiumok (fotó, film, …