Magyarság

Gyorsít a V0-s

A Budapestet elkerülő V0-s tehervasúti gyűrű kiépítése felgyorsítaná a Magyarországon áthaladó teherforgalmat, és ezzel az elővárosi vasútközlekedés is fellélegezne – mondta Völner Pál az Echo Televízió Napi Aktuális című műsorában. Az infrastruktúráért felelős államtitkár elmondta, hogy idén az Új Széchenyi terv keretén belül 87 milliárd forintos útfelújítási programot hajt végre a kormány, ez 600 km

Magyarországra látogat az orosz külügyminiszter

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter május elején Magyarországra látogat – közölte pénteken a tárca szóvivője. Alekszandr Lukasevics elmondta, hogy az orosz diplomácia vezetője Magyarországon kívül Szlovéniában is látogatást tesz. Szergej Lavrov programjának részleteit később hozzák nyilvánosságra. MTI

Németh: Magyarország nem támogat semmilyen pártot Romániában

A magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára határozottan cáfolta Kolozsváron pénteken azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint Magyarország támogatást nyújt az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP). “Magyarország semmilyen pártot és pártpolitikai tevékenységet nem támogat Romániában” – nyilatkozta Németh Zsolt az MTI-nek. Hozzátette: Magyarország maximálisan tiszteletben tartja Románia törvényeit, amelyek tiltják a pártok külföldi támogatását. Az államtitkár szerint a Transindex


Orbán: Magyarország a Lego mintájára külön világot épített

Ez ugyan egyáltalán nem játék, de legalább annyi ötletesség és fantázia kell hozzá, mint ahhoz, hogy Lego-elemekből teljesen felépítsünk egy külön világot – fogalmazta meg a miniszterelnök. Mintegy 200 millió eurós (60 milliárd forintos), zöldmezős beruházással bővíti gyártókapacitását a Lego-csoport Nyíregyházán – jelentette be a dán világcég pénteken a szabolcsi megyeszékhelyen. Az eseményen elhelyezték Nyíregyháza

A Lánchidat és az alagutat is felújítják Budapesten

A Lánchíd és a Várhegyi alagút felújításának tervezésére írt ki közbeszerzést a BKK. A rekonstrukció finanszírozásról még nincs hír. Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a fővárosi önkormányzat közlekedésfejlesztési beruházásait megvalósító Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) a Széchenyi lánchíd és a Várhegyi alagút felújításának tervezésére – közölte a BKK. A budapesti Duna-hidak felújításának sora a Szabadság

Túl nagy lett a Balaton

Csúcsformában van a magyar tenger! Míg tavaly még azon aggódtunk, hogy a hatalmas aszály miatt tudunk-e egyáltalán fürdeni a Balatonban, vagy csak sétálgathatunk majd a bokáig érő vízben, addig az idén legjobb formáját mutatja kedvenc tavunk. Az előző években újra és újra felröppentek találgatások, hogy vajon mi lesz a tó sorsa, de az elmúlt időszak


VÉLEMÉNY. Európai Bizottság kontra Magyarország: ez a meccs a Fidesznek áll

Az Európai Parlament keddi ülésének mélyértelmű pillanata volt, amikor Morvai Krisztina jobbikos politikus, független képviselő megtámadta az Európai Bizottságot és egyáltalán, az Uniót az új magyar alkotmányos rend védelmében. Ezzel az Orbán-kormányt is védte, bár nem feltétlenül használt neki, sőt. Morvai képviselőnő szavainak súlyára most nem keresnék hasonlatot, de annyi biztos, hogy a Jobbik –

Meghalt Tocsik Márta

Hosszan tartó betegség után meghalt Tocsik Márta – írja az ügyvédnő közeli barátaira hivatkozva az ujasz.hu. Tocsik Márta ügyvédet 1996-ban az ÁPV Rt. bízta meg azzal, hogy alkudja le a vele perben álló mintegy félszáz önkormányzatnak a privatizált állami vállalatok belterületi földjei után járó követeléseit. Tocsik a tiszta megtakarítás 10 százalékát és annak áfáját kapta

Mégis felvonulhatnak a Nemzeti Érzelmű Motorosok

Jeszenszki Sándor, a motoros egyesület vezetője azt mondta, “tavaszi évadnyitó rendezvényként” adták be újabb kérelmüket a rendőrségnek, miután a hatóság határozatban tiltotta be Adj gázt! nevű vonulásukat. A Nemzeti Érzelmű Motorosok a korábbitól eltérő útvonalon, más elnevezéssel és céllal jelentettek be rendezvényt, amelyet a rendőrség a szükséges erőkkel biztosítani fog. Felvonulhatnak a Nemzeti Érzelmű Motorosok


Újjászerveződött a magyar őstörténet-kutatás

Újjászerveződött és új tartalmat kapott a magyar őstörténet-kutatás a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának (BTK) keretei között – hangoztatta Pálinkás József, az Akadémia elnöke a kétnapos magyar őstörténeti konferencia szerdai megnyitóján Budapesten. A humántudományszakok nagy részét tömörítő központban 2012-ben létrejött magyar őstörténeti munkacsoport szervezetten összpontosítja a témában szétszórtan zajló kutatásokat – hangoztatta Pálinkás József. “Az