Magyarság

Fidesz-aktivistára támadtak Gyurcsányék

Ismét megtámadták a Fidesz egyik aláírásgyűjtőjét. A rezsicsökkentés megvédése érdekében indított akcióban részt vevő önkéntest Budapesten, Békásmegyeren érte atrocitás szombaton – közölte a kormánypárt sajtóirodája az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a Fidesz önkéntese az aláírásgyűjtésükről készített videofelvételt, amikor odalépett hozzá egy férfi, aki a Demokratikus Koalíció (DK) kitűzőjét viselte, erősen lökdösni kezdte a fiatalembert, és kiütötte

Az Európai Néppárt cáfolja a dubrovniki vacsoráról szóló híreket

Teljesen alaptalannak nevezi a maszol.ro hírportál értesüléseit az Európai Néppártnak és a párt frakciójának szombati közleménye a dubrovniki kihelyezett pártvezetőségi ülésen tartott vacsorával kapcsolatban, amelyen állítólag a Fidesz esetleges kizárása is napirenden lett volna. A Kosztasz Szaszmatszoglu szóvivő által jegyzett kommüniké szerint Joseph Daul, a néppárti képviselőcsoport vezetője, Antonio López-Istúriz White, a párt főtitkára, és


Durva képek: a víz az úr, magasabb védelmi készültség a Közép-Tiszán

Tovább fokozták az árvízvédelmi készültséget a Közép-Tiszán, a folyó áradása miatt másodfokúra emelték a védekezési szintet szerda reggel a Fegyvernek és Csongrád közötti szakaszon, valamint a Zagyván, a Tisza visszaduzzasztó hatása által érintett, Szolnok és Újszász közötti részen – közölte Horváth Béla, a területi vízügyi igazgatóság megbízott védelemvezetője az MTI-vel. Tájékoztatása szerint az áradás újabb

Gyalogos zarándoklat indult Budapestről a csíksomlyói búcsúba

Elindult a hagyományos gyalogos zarándoklat kedd reggel Budapestről, a csoport a tervek szerint május 17-én estére ér Csíksomlyóra, ahol másnap részt vesznek a pünkösdi búcsún. A negyvennapos zarándoklatot a Mária Út Egyesület szervezi. Szabó Tamás, az egyesület elnöke, aki az első nyolc napban vezeti a csoportot, az MTI-nek elmondta, reggel félszázan indultak el, és várakozásaik

Fidesz: nyugi, nem Erdélyben dől el a jövő évi választás

Jövő ilyenkor először dönthetnek a határon túl élő magyarok is arról, ki ülhet az új, már csak 200 fős budapesti parlamentben. Pontosabban: az országos pártlistákra szavazhatnak azok, akik felvették a kettős állampolgárságot. Számukat félmillióra teszik. Csaknem ugyanennyien vannak azok a magyarok, akik külföldön keresik a boldogulást, és akik teljes szavazati joggal rendelkeznek. Egymillió potenciális szavazó


Megint Magyarország a téma az EP-ben

A főleg a magyar alaptörvény negyedik módosításával foglalkozó, utolsó, ötödik munkadokumentumról tárgyalt szerdán az Európai Parlament (EP) brüsszeli épületében az EP állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyekkel foglalkozó bizottsága abban az eljárásban, amely az alapjogok magyarországi helyzetét hivatott megvizsgálni. Rui Tavares, a téma jelentéstevője, aki a mostani dokumentumot az előző néggyel ellentétben egyedül jegyzi, a bizottságban

Árvízvédelmi készültség Magyarországon

Az országban mintegy 2519 kilométeren volt érvényben árvízvédelmi készültség szombat kora este az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) adatai szerint. A Közép-Tisza vidékén a Zagyva kivételével minden folyó árad, folytatódott a védekezés a Marcalnál is, a Hortobágy-Berettyó vizét pedig átemelik a Hármas-Körösbe. Az OVF összesítése szerint jelenleg országosan 2519 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség, ebből több

Azonosította a rendőrség a fideszes aláírásgyűjtőt bántalmazó férfit

A férfi pénteken a főváros XVII. kerületében bántalmazta a Fidesz egyik aláírásgyűjtőjét. Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy támadás érte két középkorú aláírásgyűjtőjüket Rákoskeresztúr városközpontjában, egy közterületi standnál. A két nő a kormánypártnak a rezsicsökkentés támogatására indított akciójában vett részt. A BRFK péntek késő este közleményt tett közzé honlapján a


Változik a 2-es villamos menetrendje Budapesten

Változik a 2-es villamos menetrendje Budapesten a Kossuth Lajos tér átépítése miatt hétfőtől, és a közúti közlekedésben is jelentős változások lesznek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken. A 2-es villamosok jövő héttől várhatóan augusztus végéig a Közvágóhíd végállomás és a Kossuth Lajos téri ideiglenes végállomás között közlekednek. A Kossuth tér és Jászai Mari