Politika

Udrea-ügy: vaskosodik a dosszié

Újabb indokkal kéri a DNA az Elena Udrea elleni bűnvádi eljárás elindításához, valamint a mentelmi jog felfüggesztéséhez szükséges képviselőházi beleegyezést. A már előzetesben ülő korábbi minisztert és államelnök-jelöltet a Bute-gála kapcsán gyanúsítják három rendbéli vesztegetés elfogadásával, amikor az általa vezetett regionális fejlesztési tárca az állam számára hátrányos szerződéseket kötött különböző cégekkel. mediatica

Letöltendő börtönbüntetésre ítéltek a volt közlekedései minisztert

Korrupcióért jogerősen két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelső bíróság Miron Mitrea volt közlekedési minisztert, a Bukarestben kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik meghatározó politikusát pénteken. Mitreát csaknem egymillió lej értékű megvesztegetés elfogadásában találták bűnösnek. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint a volt minisztert Irina Jianu, a tárca alárendeltségében működő építkezési szakhatóság korábbi vezetője vesztegette meg,

Vona: Radikális megoldások kellenek

Külső és belső kihívásokról tanácskozott a Jobbik parlamenti frakciója két napon át Tapolcán – mondta az ellenzéki párt elnöke pénteki sajtótájékoztatóján, a Veszprém megyei városban. Vona Gábor kiemelte: a nemzetközi helyzet változásából eredő „külső kihívások” mellett a „belső kihívásról” is beszéltek, vagyis arról, hogy miként juthat kormányra és kormányozhat sikeresen a Jobbik. A pártelnök hangsúlyozta:


MOGYE: a közvélemény magyarok ellen való hangolása zajlik

Minden szempontból fenyegetés, zsarolás és a közvélemény magyarok ellen való hangolása zajlik jelenleg – közölte a MOGYE lemondott rektorhelyettese. Dr. Szilágyi Tibor professzor a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában azt mondta: az egyetem vezetősége, az akkreditációs bizottság és a minisztérium szoros együttműködésben „próbál megfojtani minket”. „Pszichológiai harcviselés folyik a magyar tagozat, főleg a gyógyszerészek

Megakadályozta a szenátus a bűnvadi eljárás indítását Varujan Vosganian ellen

Mindezt annak ellenére, hogy az új államfő, Klaus Johannis többször felszólította a parlamentet, hogy ne gördítsen akadályt párttársa elszámoltatásának útjába. A döntést Iohannis a szavazás után bírálta, szerinte a törvényt mindenkinek egyformán kell tisztelnie. A szenátus csütörtökön az ügyészség kérését utasította el, amelyben a nyomozó hatóság bűnvádi eljárást indítását kérvényezte Varujan Vosganian szenátor ellen, aki

Magyar alpolgármestere lett Nagyváradnak

A döntéssel kétharmados többsége lett a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ képviselőinek, így Ilie Bolojan polgármester reméli, hogy fontos döntéseket könnyebben hozhatnak meg. A leváltott alpolgármester pártja, a PSD ellenzékbe vonul. Ilie Bolojan polgármester kijelentette, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ képviselői új többséget alakítottak ki a városi tanácsban. Ezt azért tartotta


Nem hitelesítették a népszavazási kérdését a vasárnapi pihenőnapról

Megtagadta a kiskereskedelmi szektorban a vasárnapi munkavégzés tilalmának megszüntetését célzó, Gaskó István és Demján Sándor által benyújtott népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület az elutasító határozatot egyhangúlag hozta. Gaskó István, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke és Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke

Marosvásárhelyre hívják Klaus Johannist, a fekete március 25. évfordulóján

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere meghívja Klaus Johannis államfőt egy olyan kollokviumra, amelyet az etnikumközi kapcsolatokról tartanának az 1990-es véres román-magyar összecsapások 25. évfordulóján – jelentette be maga a polgármester szerdai sajtótájékoztatóján. Dorin Florea elmondta, szándékáról már levélben tájékoztatta az államfőt – idézte az Agerpres hírügynökség. A polgármester a marosvásárhelyi egyetemekkel működik együtt a kollokvium megszervezésén.

Őrizetbe vették Románia egyik legbefolyásosabb politikusát

Őrizetbe vette az ügyészség Elena Udrea volt minisztert, aki az elmúlt tíz évben Traian Basescu államelnök bizalmasaként az egyik legbefolyásosabb politikus volt Romániában. Udrea őrizetbe vétele azt követően vált lehetővé, hogy a parlament hétfőn jóváhagyta az ügyészek valamennyi kérését, amelyek az Udrea elleni vizsgálatok lefolytatására, illetve előzetes letartóztatására vonatkoztak. Kedden az ügyészek maratoni, csaknem tízórás


Távozik posztjáról André Goodfriend, az amerikai nagykövetség követtanácsosa

Családi okok miatt váratlanul távozik posztjáról André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség követtanácsosa, a diplomáciai képviselet korábbi ügyvivője. A diplomata távozásának hírét szerda délután erősítette meg az MTI-nek Elizabeth Webster szóvivő. „André Goodfriend, a képviseletvezető helyettese családi okok miatt távozik posztjáról, Magyarországról, és visszatér az Egyesült Államokba” – olvasható a nagykövetség hivatalos közleményében. André Goodfriend