Tőkés László és Izsák Balázs felhívása: március 10-én tűzzük ki a székely zászlót!


Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös felhívással fordul mindazokhoz, akiknek fontos a 25 évvel ezelőtt kiharcolt szólásszabadság és erdélyi magyar közösségünk önrendelkezésének kivívása. Mint ismeretes, a Székely Nemzeti Tanács március 10-re, a Székely Szabadság Napjára tervezett megmozdulását nem engedélyezte a marosvásárhelyi városvezetés. A tiltakozó felvonulás és nagygyűlés célja az lett volna, hogy a korábbi Székely Szabadság Napjához hasonlóan, a feltehetőleg több tízezres tömeg békésen, szabadság- és gyülekezési jogával élve fejezze ki tiltakozását a küszöbön álló romániai régióátszervezés ellen, és kifejezze jogos igényét az autonómia és jelképei szabad használata iránt. Azzal, hogy a marosvásárhelyi városvezetés rendszerváltozás előtti módszereket alkalmazva betiltotta az SZNT rendezvényét, súlyosan megsértette az erdélyi magyar közösség alapvető demokratikus jogait, s egyértelművé tette: nem partnere egy egyébként békés rendezvény lebonyolításának.

Az SZNT vezetősége egyértelművé tette, hogy ilyen körülmények között nem tartja meg a korábbi években a Székely Szabadság Napjaként hagyományossá váló szabadtéri rendezvényét. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács vezetőiként arra kérjük mindazokat, akik számára fontos a szólásszabadság és az autonómia ügye, valamint elítélik a román államhatalom kisebbségekkel szembeni, folyamatos jogsértéseit, hogy március 10-én tűzzék ki otthonukra a székely zászlót, és az esti órákban gyújtsanak gyertyát ablakukban. Ezzel együtt, aki teheti, március 10-én, vagy az azt megelőző, követő napokban látogasson el a marosvásárhelyi Székely Vértanúk Emlékművéhez, s helyezzen el ott egy szál virágot. Ne legyünk a hatóságok partnerei a jogfosztottság leplezésében! Tiltakozzunk a jogszerűtlen döntés ellen! Március 10-én Erdély-szerte hirdessék a székely lobogók követeléseink jogosságát és időszerűségét! Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Nagyvárad-Marosvásárhely, 2015. március 3.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk