Politika

Súlyos aggodalmak Budapesten az amerikai külügy egyik államtitkárának kijelentése miatt

Konzultált a magyar külügyminisztérium André Goodfrienddel, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjével – értesült hirado.hu hétfő este. A honlap szerint a konzultációra Sarah Sewall, az amerikai külügyminisztérium egyik államtitkárának a korrupcióellenes világnapon tett kijelentései miatt volt szükség. Az államtitkár nemrégiben arról beszélt, hogy a még távoli országokban is meglévő korrupciós gyakorlat az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket sértheti.

Bizalmat szavazott a bukaresti parlament Ponta átalakított kormányának

Meggyőző többséggel – 377 szavazattal a beiktatáshoz minimálisan szükséges 285 helyett – bizalmat szavazott hétfőn a bukaresti parlament Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök új kormányának. A negyedik Ponta-kormányban a miniszterelnök Szociáldemokrata Pártja (PSD) adja a legtöbb tárcavezetőt, mellettük a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), a Konzervatív Párt (PC), valamint a most belépő Liberális Reform Párt (PLR)

Közép-Európa 1989 – A magyarok szerepét emelték ki a felszólalók

A magyaroknak a vasfüggöny lebontásában, a közép-európai rendszerváltozásban játszott szerepét méltatták a felszólalók a Temesvár 25 – 1989-2014 címmel rendezett hétfői emlékülésen a Magyar Tudományos Akadémián. Sali Berisha volt albán államfő és miniszterelnök beszédében a magyaroknak a vasfüggöny lebontásában játszott szerepéről szólva azt mondta: a magyarok szabadságért folytatott küzdelme minden akkor elnyomott népnek fontos volt.


Az erdélyi magyar lapok az RMDSZ határozottabb politizálására számítanak a kormányból való kilépés után

A hétfői erdélyi magyar lapok véleménycikkeikben szükséges lépésnek tartották a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kilépését a román kormányból, és többen is úgy vélték, a Szövetségi Képviselők Tanácsa által szombaton hozott döntés megszünteti az RMDSZ bukaresti igazodási kényszerét, és lehetővé teszi, hogy a szövetség határozottabb hangot üssön meg a romániai politikában. A Krónika vezércikkírója egy

A románok túlnyomó többsége nem térne vissza a kommunizmushoz

A román választópolgárok túlnyomó többsége nem térne vissza a 25 éve megbukott kommunizmushoz – derült ki az INSCOP közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből. A kutatás rávilágított arra, hogy a román sajtó által erősnek tartott, gyakran bírált kommunizmus-nosztalgia nem jelent feltétlenül politikai opciót: arra a kérdésre, hogy ha választania kéne a demokrácia (demokratikus rendszer és szabad

Megállapodás a koalíciós pártokkal a Ponta-kormány átalakításáról – hétfőn bizalmi szavazás

Victor Ponta miniszterelnök megegyezett a kormányát támogató kisebb koalíciós pártokkal a kabinet struktúrájának és személyi összetételének átalakításáról vasárnap. Ponta bejelentette: mind az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD), mind a kisebb koalíciós pártok – Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), Konzervatív Párt (PC), valamint a kormányba most belépő Liberális Reform Párt (PLR) – választmánya megszavazta az eddiginél


Újabb büntetés a székely zászló miatt

A sepsiszentgyörgyi központi parkban kitűzött székely zászló eltávolítására szólította fel hivatalos átiratban Kovászna megye prefektusa Antal Árpádot, a város polgármesterét, akinek minden egyes nap késlekedésért a minimálbér 20 százalékával egyenlő bírságot helyezett kilátásba – közölte csütörtöki sajtóértekezletén a polgármester. Marius Popica prefektus az Agerpres román hírügynökségnek elmondta: egy jogerős bírósági ítéletnek próbál érvényt szerezni. Megemlítette,

A Jobbik a Szent Korona képi mását is védené

A Jobbik a Szent Korona képi másának védelmére tett javaslatot a parlamentnek. Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: végleg megálljt kell parancsolni a Szent Korona mása gyalázásának, ami az utóbbi időben megsokszorozódott. Hozzátette: a törvény jelenleg egy évi elzárással büntetheti azt, aki a Szent Koronát, a címert, a zászlót meggyalázza. Értékelése szerint

Váratlan következménye is van Johannis győzelmének Tőkés Lászlóra és… Kelemen Hunorra nézve

Jelentős változást eredményezett a romániai elnökválasztás a pártok népszerűségében: Klaus Johannis győzelme az őt jelelölő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) megítélését is segítette – derült ki az Inscop közvélemény-kutató intézet kedden közzétett felméréséből. A Johannisba vetett bizalom az októberi 35 százalékról 60 százalékra ugrott, ezzel megelőzte az évtizedek óta legnagyobb bizalomnak örvendő román közéleti személyiséget,


Találkozó Mile Lajos főkonzullal

Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzullal és Barabás János vezető konzullal találkozott Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Soós Sándor, a Néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke és Juhász Péter, a Néppárt ügyvezető igazgatója. A Néppárt tisztségviselői a nemrégiben kinevezett főkonzullal áttekintették a fontosabb nemzetpolitikai kérdéseket, külön hangsúlyt fektetve a honosítási folyamatra. Toró T. Tibor