Hétfőn érkezik az új amerikai nagykövet


Jövő hétfőn érkezik Magyarországra Colleen Bradley Bell, az új amerikai nagykövet – mondta el az M1 Ma Reggel című műsorában Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára. A diplomatát “nagy szeretettel és nyitottsággal várjuk” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy érkezésével “új lendületet, új, pozitív irányt kaphat a magyar-amerikai politikai diskurzus”. Az államtitkár megjegyezte, “a politikai nehézségek nem nyomják rá a bélyegüket a gazdasági kapcsolatokra”, amelyek kiválóak és fejlődnek. A kormányzatnak tíz egyesült államokbeli céggel van stratégiai megállapodása, az 50 legnagyobb amerikai multinacionális cég közül mintegy 40 jelen van az országban, az elmúlt egy évben pedig közel megduplázódott a két ország közötti kereskedelmi kapcsolat magyar többlete – fejtette ki. Magyar Levente szólt arról is: a közeli hetekben három olyan amerikai beruházást jelentenek be, amely forintmilliárdos működő tőkét hoz az országba; az első bejelentést napokon belül megteszik, de a most is folyó egyeztetésekre hivatkozva konkrétumokat nem közölt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk