Halálra gázolta a kamion a kereket cserélő román sofőrt az M43-as autópályán


Fotó: hiros.hu.

Halálos baleset történt az M43-as autópályán, Szeged közelében: egy kamion elgázolt egy román állampolgárságú férfit, aki a leállósávban próbálta kicserélni járműve defektes kerekét. A középkorú sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Hiros.hu információi szerint a román gépkocsi Makó irányába tartott, és egy munkagépet szállító utánfutót vontatott, amikor a belső sávban defektet kapott a jobb oldali kereke. A vezető a leállósávba húzódott, majd kiszállt, hogy elvégezze a kerékcserét.

A férfi a tréler másik oldalára ment, hogy onnan levegyen egy pótkereket, és a sérült abroncs helyére szerelje. Munka közben azonban egy román rendszámú kamion elütötte.

A portál értesülései szerint a férfin nem volt láthatósági mellény, és az elakadásjelző háromszöget sem helyezte ki. A vontató járműben rajta kívül még egy férfi és egy nő utazott, ők nem sérültek meg.

A baleset pontos körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. A hatóságok egyelőre nem közöltek további részleteket az ütközésről.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk