Politika

Tőkés megbüntetését kéri az EP-elnöktől egy román képviselő

Tőkés László EP-képviselő megbüntetését kérte Martin Schulztól, az Európai Parlament (EP) elnökétől Corina Cretu román szociáldemokrata EP-képviselő. Cretu, a Szocialisták és Demokraták (S&D) képviselőcsoportjának egyik alelnöke a levélben úgy vélekedett, hogy Tőkés László az európai alapértékeket és a tagállamok együttműködését sértő nézetek terjesztésére használja EP-képviselői státusát, „nacionalista és revizionista” megnyilatkozásai ártanak az Európai Parlament megítélésének. …

Félrevezetik a közvéleményt a magyar állampolgárságot kérvényező román nemzetiségűekről

KÖZLEMÉNY | Az elmúlt időszakban néhány romániai sajtóorgánum arról cikkezett, hogy több mint tízezer román kérvényezte a magyar állampolgárságot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szatmári és máramarosi irodáiban, elsősorban a külföldi könnyebb munkavállalás céljából. A Transilvaniareporter.ro hírportál által felkapott téma kapcsán számtalan téves, illetve légből kapott információ került nyilvánosságra. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács …

Incidens az új közlekedési miniszter beiktatási ceremóniáján

Ramona Mănescu az új román közlekedési miniszter, miután az államfő elfogadta a jelöltet, és aláírta a kinevezéséről szóló rendeletet. Az új tárcavezető híradónkkal egyidőben teszi le a hivatali esküt. A ceremónián kisebb incidens is történt: amikor Băsescu elnök beszélni kezdett, Crin Antonescu liberális pártelnök elhagyta a termet. mediatica


Nyílt levél Marosvásárhely polgármesterének

Polgármester úr! Tulajdonképpen nem várok magyarázatot arra, hogy az Emil Boc vezette Kolozsváron miért lehet egy egész héten át a város főterén magyar napokat tartani. Tudom, nem lehet megmagyarázni. Ugyanezen okokból azt sem kérem, hogy elmagyarázza, mit jelent a multikulturalitás és hogy kerül az asztalra a szegregáció csizmája. Ezt is nehéz lenne hihetően megérvelni. Ennél …

Erdély nagyon sokba került a román népnek

A román nép nem pénzzel és nem szívességekkel fizetett Erdélyért, hanem vérrel, jelentette ki Traian Băsescu államelnök csütörtökön Marosorbón, az 1944-ben, az Észak-Erdély felszabadításáért vívott csatában elesett román katonák emlékére tartott ceremónián. Az államfő ismét utalt Tőkés László EP-képviselő közelmúltban tett kijelentéseire, amelyek megbotránkoztatták és megrendítették. „Amikor azt hallod egy román állampolgártól, hogy protektorátus alá …

Victor Ponta szerint 10-12 közigazgatási régiót kellene létrehozni

Victor Ponta kormányfő pénteken úgy nyilatkozott, a jelenlegi nyolc fejlesztési régió túl nagy az európai szabványokhoz képest, a megyék viszont túl kicsik, ezért nem ezek mentén kellene átszervezni az ország közigazgatását. A régióátszervezésre az alkotmány módosítása után kerülne sor. Victor Ponta miniszterelnök szerint az alaptörvény módosítását érvényesítő népszavazást jövőre, az államfői választások első fordulójával egyszerre …


Magyar-román viszony: mosolyszünet következik?

Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a hivatalába kérette Románia budapesti nagykövetét, Victor Miculát, valamint szóbeli jegyzékben utasította vissza Titus Corlatean román külügyminiszter keddi marosfői nyilatkozatát és a Gandul című lapnak adott interjújában foglaltakat. A tárca közleménye szerint Németh Zsolt határozottan visszautasította és cáfolta Titus Corlatean azon kijelentését, amely szerint a nemzeti összetartozásról …

Román kontra: Budapest rendreutasítása ostobaság lenne

Ostobaságnak minősítette Victor Ponta a román államfő kijelentését, miszerint országának vezető szerepet kell betöltenie Magyarország rendreutasításában. A kormányfő szerint Traian Basescu ezzel egy szélsőséges politikus szintjére süllyedt. A miniszterelnök úgy véli: Basescu csak eteti az embereket azzal, hogy veszekszik Orbán Viktorral, valójában barátok a magyar kormányfővel. A szabadságáról visszatért szociáldemokrata Ponta a pártjához közel álló …

Az LMP is felfedezi a Székelyföldet

Az LMP országos választmánya következő ülését Csíkszeredában tartja meg, és a résztvevők találkozni akarnak az ottani magyar szervezetek mindegyikével – jelentette be Mile Lajos országgyűlési képviselő, a párt nemzetpolitikai munkacsoportjának hétfői szolnoki tanácskozását követő sajtótájékoztatón. „Székelyföldi látogatásunkon valamennyi formációval tárgyalni kívánunk, és ezzel arra az LMP szerint helytelen gyakorlatra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy Budapestről …


Fidesz-reakció a román államfő Budapest rendreutasítását kilátásba helyező nyilatkozatára

A Fidesz szerint a tusnádfürdői nyári szabadegyetem 1990 óta mindig a magyar-román párbeszéd helyszíne volt, ahol a külhoni magyarság sorsáról mindig is higgadt, mértéktartó módon tudtak beszélni. Hidvéghi Balázs, a párt országgyűlési képviselője ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Traian Basescu államfő hétfőn a 11. Marosfői Nyári Egyetem megnyitóján azt mondta a „magyar politikai …