Politika

Leváltották Vadim Tudort

Szombaton a Nagy Románia Párt (PRM) 24 megyei szervezete rendkívüli ülést tartott, amelyen arról döntöttek, hogy visszahívják a párt éléről Corneliu Vadim Tudort és a szervezet vezetőségét. Gheorghe Funar, a párt főtitkára a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a küldöttgyűlésen arról is döntöttek, hogy legkésőbb ősszel rendkívüli kongresszust tartanak, melyen új vezetőt választanak. Addig egy

Egy román lap is elismeri: csak élősködnek Erdélyen, amely akár működőképes európai állammá is válhatna

A Romania Libera publicistája szerint a román politikusok mostohán bántak Erdéllyel, és csak jövedelemforrásként tekintettek rá, elmulasztva a fejlesztését. “Románia történelmi régiói közül” a legmostohábban Erdéllyel bántak a román politikusok, akik ezáltal az egyik alapvető kötelességüket, a nemzeti egység iránti kötelezettségüket mulasztották el – írta csütörtökön a Romania Libera című román napilap. Románia egyik legnagyobb

Budapesti állásfoglalás a tervezett romániai közigazgatási átszervezésről

Minden jel szerint asszimilációs eszközként használná a kormány az ország közigazgatási átalakítását, véli az RMDSZ parlamenti képviselője. Korodi Attila erről a Kárpát-Medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) regionális önkormányzati munkacsoportjának és a magyar Országgyűlés autonómia albizottságának szerda délelőtti közös tanácskozásán beszélt. Emlékeztetett: az elképzelés szerint a magyar közösség meglévő közigazgatási jogköreiből, a magyar megyékből faragnának le.


Igen kínos helyzetbe került a miniszterelnök

Igen kínos helyzetbe került a miniszterelnök, miután csütörtökön kiderült, hogy tévesen jelent meg a kormány egyik sürgősségi rendelete a Hivatalos Közlönyben. A helyzetet maga Victor Ponta nevezte kínosnak, és most keresi a felelősöket. A rendelet kormány által elfogadott változata szerint 85 százalékos adó alá vetik a Pénzügyi Szervek Felügyelete vezetőtanácsi tagjainak végkielégítését. Ehhez képest a

Alkotmányba kerül a székely zászló használata

A parlamenti alkotmánymódosító bizottság csütörtöki ülésén elfogadta a nemzeti kisebbségek szimbólumhasználatára vonatkozó RMDSZ-es javaslatot – közölték a hírtelevíziók. Az indítvány az alaptörvény 12. cikkelyét a következő bekezdéssel egészíti ki: „A nemzeti kisebbségek szabadon használhatják köz- és magánterületen az etnikai, kulturális, nyelvi és felekezeti identitásukat megjelenítő nemzeti szimbólumaikat”. Ha a javaslatot a parlament plénuma is elfogadja,

Szívesen lenne az autonóm Székelyföld kormányzója Antal Árpád

Szívesen lenne az autonóm Székelyföld régió kormányzója Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere – ezt a városvezető az Agerpres román hírügynökség által kedden közölt terjedelmes interjúban jelentette ki. A polgármesterrel készített interjú kitért a közel 55 ezer lakosú, mintegy hetven százalékban magyarok lakta székelyföldi város valamennyi sajátosságára, gondjára, a román-magyar együttélés kérdéseire. Antal Árpád úgy vélte, a


Kelemen: A Székelyföldet Ceausescu sem merte beolvasztani

A Székelyföldet Ceausescu sem merte beolvasztani a környező román megyékbe – mutatott rá Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a Radio France Internationale román adásában. „Az emberek utcára vonultak 1968-ban. Ha valaki azt hiszi, hogy 2013-ban nem fognak kivonulni, az téved” – mondta Kelemen Hunor arra a kérdésre, mit tesz az RMDSZ, ha

Victor Ponta először látogat Németországba a tavalyi román belpolitikai válság óta

Victor Ponta hétfő este találkozik Angela Merkellel, kedden német beruházókkal tárgyal, köztük a Daimler vállalat vezetőségével, amely nemrég jelentette be, hogy újabb beruházással bővíti romániai kapacitását. Először látogat hivatalosan Németországba Victor Ponta román miniszterelnök a tavalyi romániai belpolitikai válság óta, a vizit célja a kormányfő szerint, hogy helyreállítsák a kétoldalú kapcsolatokat a válság előtti szintre.

Románia a koldusok (Székelyföld) és királyfik országa lesz?

Önálló régió lehet Dobrudzsa – közölték hétfőn bukaresti lapok a közigazgatási miniszterelnök-helyettes egyik televíziós nyilatkozatát idézve. A Pro TV-nek adott interjújában Liviu Dragnea úgy nyilatkozott, hogy „magánemberként, nem miniszterként” nyolc vagy kilenc régió kialakítását látja ésszerűnek. A műsorban bemutatott új térkép szerint Dobrudzsa önálló közigazgatási régióként szerepel, a Székelyföldet is magába foglaló központi régiónak pedig


Románia kész segítséget nyújtani Magyarországnak

Victor Ponta arra kérte a román belügyminisztert, érdeklődjön magyar kollégájánál. Románia kész segítséget nyújtani az árvízzel kapcsolatos gondok kezelésében Magyarországnak, amennyiben szükség van rá. Victor Ponta román miniszterelnök az árvízveszély miatt összehívott országos irányító törzs hétfői ülésén arra kérte – a romániai katasztrófavédelemben illetékes – Radu Stroe belügyminisztert, érdeklődjön magyar kollégájánál, hogy szüksége van-e Magyarországnak