Băsescu elveszítheti új állampolgárságát november 6, 2016 22:10 Szerző mediatica Politika Frissen szerzett moldovai állampolgársága visszavonásával fenyegette meg Traian Basescu volt román államfőt Igor Dodon, a november 13-i Moldova Köztársaságban sorra kerülő elnökválasztás favoritja. A moldovai baloldal oroszpárti szocialista elnökjelöltje azt követően nyilatkozott, hogy Basescu és felesége csütörtökön letették az állampolgársági esküt. A román politikus egyáltalán nem titkolja, hogy szavazni készül a második fordulóban, voksát pedig …
Extrajuttatás az orvosoknak: kihirdették a törvényt! november 2, 2016 22:33 Szerző mediatica Politika Kihirdette szerdán Klaus Iohannis államfő az orvosok havi extrajuttatásáról rendelkező törvényt – tájékoztat közleményében az Államelnöki Hivatal. A jogszabály arról rendelkezik, hogy legfeljebb két minimálbérnek megfelelő összegű extrajuttatásban részesíthetők az orvosok tevékenységük ösztönzése céljából. A törvény azt is előírja, hogy a helyi közigazgatási szervek is hasonló összegű juttatásokkal honorálhatják az egészségügyi személyzet munkáját. A 2006/95-ös …
Lemondott Ionela Ciotlăuş. Feltehetően nem azért, amiért október 27, 2016 12:10 Szerző mediatica Politika Fotó: Punctul Ionela Ciotlăuş lemondott a Liberálisok és Demokraták Szövetségében betöltött Maros megyei elnöki tisztségéről. A politikus azt is bejelentette, hogy eláll képviselőjelöltségi szándékaitól. Döntését személyes és egészségügyi okokkal indokolta. Értesülések szerint azonban Ionela Ciotlăuş azért határozott úgy, hogy szakít az ALDÉ-val, mert a pártelnök, Călin Popescu Tăriceanu nem támogatta, hogy ő vezesse a Maros …
Nem csalódtunk Iohannisban! Itt az állásfoglalás a 102 illeték eltörlése ügyében! október 26, 2016 16:48 Szerző mediatica Politika Nem a választások küszöbén kell felborítani a teljes adó- és illetékrendszert – nyilatkozta Klaus Iohannis államfő annak kapcsán, hogy kedden a képviselőház döntő házként megszavazta a 102 illeték eltörlését előíró törvényt. „Az előreláthatóság azt jelenti, hogy 2016-ban tudjuk, hogyan alakulnak majd az adók és illetékek 2026-ig. Nem lehet a választások küszöbén felborítani a teljes adó- …
Az Alkotmánybíróságon támadja meg a kormány a doktori iskolák működését szabályozó jogszabályt október 13, 2016 18:47 Szerző mediatica Politika Az Alkotmánybíróságon támadja meg a kormány a doktori iskolák működését szabályozó 2016/4-es sürgősségi rendeletet módosító törvényt – közölték az AGERPRES hírügynökséggel hivatalos források. Ezen források szerint a jogszabály jelenlegi formájában nem védi a szerzői jogokat, márpedig a szerzői jog tulajdonjog. Dacian Cioloş szerdán úgy nyilatkozott: nem tud egyetérteni azzal a döntéssel, amelyet a parlament hozott …
Iohannis beleegyezett október 13, 2016 18:42 Szerző mediatica Politika Klaus Iohannis államfő csütörtökön bejelentette, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy bűnvádi eljárás indulhasson Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter ellen Bogdan Gigină rendőr halálának ügyében. „Igen, hozzájárulásomat adom’ – erősítette meg az államfő. Klaus Iohannis szerdán vette át Augustin Lazăr főügyész kérését a Gabriel Oprea elleni bűnvádi eljárás megindítására vonatkozóan. Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze …
Klaus Iohannis kezében van Gabriel Oprea sorsa október 12, 2016 12:30 Szerző mediatica Politika Klaus Iohannis államfő hozzájárulását kérte Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész ahhoz, hogy bűnvádi eljárás indulhasson Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter ellen Bogdan Gigină rendőr halálának ügyében. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség közleménye szerint október 1-jei hatállyal megszűnt ugyan Oprea szenátori mandátuma, a vonatkozó törvények értelmében azonban mindazok esetében, akik a feltételezett bűntettek elkövetésekor miniszteri tisztséget töltöttek …
Bírósági felügyelet alá helyezték Horváth Annát október 11, 2016 11:47 Szerző mediatica Kiemelt,Politika Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) elrendelte Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere 60 napos bírósági felügyelet alá helyezését. Az elöljárót befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják. Az intézkedés nyomán Horváth Annát alpolgármesteri hivatásának gyakorlásától is eltiltották. A DNA kedden arról tájékoztatta közleményében az AGERPRES hírügynökséget, hogy február és május között Horváth Anna alpolgármesteri minőségében megsürgette egy olyan ingatlanfejlesztési projekt …
417 külföldi szavazókörzet létrehozását javasolta a Külügyminisztérium október 10, 2016 22:10 Szerző mediatica Politika Több mint 90 országban 417 szavazókörzet létrehozását javasolta a román külügyminisztérium a december 11-i parlamenti választásokra – jelentette be hétfőn az Állandó Választási Bizottság (AEP). Az AGERPRES hírügynökségnek eljuttatott közlemény szerint ezek közé tartozik hét olyan szavazókörzet is, amelyeket legalább száz külföldön élő román állampolgár javaslatára létesítenek. A hagyományosnak számító szavazókörzetek mellet a lajstrom 193 …
Horváth Annát hétfő este bevitték a DNA-ra október 10, 2016 21:40 Szerző mediatica Kiemelt,Politika Fotó: news.ro Horváth Anna kolozsvári alpolgármestert bevitték kihallgatásra az Országos Korrupció-ellenes Ügyészségre (DNA), hétfő este, a hét órán át tartó házkutatás után. A városvezetői tisztséget betöltő RMDSZ-politikus irodájából több doboznyi okiratot foglalt le és szállított el a nyomozó hatóság. Házkutatást tartottak hétfőn Horváth Anna lakásán, valamint az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének székházában is. Horváth Annát, …