Végleges! Kihirdették az újabb munkaszüneti napról szóló törvényt


Kihirdette Klaus Iohannis hétfőn a Besszarábia és Románia egyesülésének napját nemzeti ünneppé nyilvánító törvényt.

Az államelnöki hivatal közleménye szerint a kihirdetett törvénynek különleges jelentősége van, Románia történelmének egy nagyon fontos eseményéről emlékeznek meg.

“1918. március 27-én döntött az ország tanácsa Chişinău-ban Besszarábia egyesüléséről Romániával. Ez a történelmi pillanat indította el a nagy egyesülés folyamatát, amely az 1918. december 1-jei nemzetgyűléssel zárult le, amikor az erdélyi, bánsági, máramarosi románok az egyesülésről döntöttek, amely által megalakult a modern román állam és amelynek 100 éves évfordulóját jövőben ünnepeljük (…) Ugyanakkor Románia továbbra is támogatja a Moldovai Köztársaság felzárkózási folyamatát az Európai Unióhoz” – írja a közlemény.

A tájékoztató arra is rámutat, hogy az európai integráció az egyetlen út, amely virágzó jövőt biztosíthat a köztársaság polgárainak.

Az államfő üdvözletét küldte minden románnak március 27-e alkalmából.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk!