Politika

Alkotmányossági óvás a köztisztviselői bérpótlék ellen

Alkotmányossági óvás a köztisztviselői bérpótlék ellen

Az alkotmánybíróságon emelt kifogást a bukaresti kormány hétfőn az ellen az ötven százalékos bérpótlék ellen, amelyet június végén szavazott meg a köztisztviselők számára a román parlament. A törvényhozók valamennyi köztisztviselőnek és a közméltóságnak – vagyis saját maguknak is – az alapbér ötven százalékával egyenlő „veszélyességi és neuropszichológiai túlterheltségi” pótlékot irányoztak elő, a köztisztviselők jogállását szabályozó …

Alkotmányellenesnek bizonyult az elítélt önkormányzati tisztségviselőkről szóló törvénymódosítás

Alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a román alkotmánybíróság szerdán azt a törvénymódosítást, amely lehetővé tette volna, hogy a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt önkormányzati tisztségviselők ne veszítsék el mandátumukat. A törvénymódosítás ellen Klaus Iohannis államfő emelt alkotmányossági kifogást. Az elnök korábban megfontolásra visszaküldte a jogszabályt a parlamentnek, amely azonban június elején elutasította kifogásait, és ismét megszavazta a törvénymódosítást. Az …

Székelyföldi terrorvád – Kénytelenek voltak hazaengedni Bekééket

Házi őrizetre enyhítette a román legfelső bíróság a december óta előzetes letartóztatásban lévő Szőcs Zoltán és Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője elleni kényszerintézkedést, a döntés jogerős – közölte szombaton az Agerpres hírügynökség. A HVIM erdélyi aktivistáit azzal gyanúsítják, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén a …


Innen kiderül, mennyi pénzt kaptak júniusban a pártok az államtól

Egymillió kétszázezer lejes támogatásban részesültek a román politikai pártok júniusban az állami költségvetésből, közölte az Állandó Választási Hatóság. A legtöbb pénzt a 2006. évi 334-es törvény 24. cikkelyében megszabott algoritmus alapján a Nemzeti Liberális Párt kapta, valamivel több mint 532 ezer lejt. A június 5-ei önkormányzati választások nyertesének tekintett Szociáldemokrata Pártnak 444,2 ezer lejt juttattak, …

Botrányos! Elvesztek 3 millió külföldi választóról szóló adatok

A ►Romania libera című lap írta meg, hogy a külügyminisztérium nem találja az archívumában azokat az iratokat, amelyekből kiderül, kik éltek szavazati jogukkal az ország határain túl a 2012-es referendumon. Mint ismert, a négy évvel ezelőtti népszavazást Traian Basescu akkori államfő felfüggesztése kérdésében rendezték, s bár az urnákhoz járulók többsége hozzájárulását adta a kezdeményezéshez, a …

Magyar alpolgármestere lesz Temesvárnak

Farkas Imre lesz Temesvár egyik alpolgármestere a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Temes megyei szervezetei szerdai megállapodásának értelmében. A két párt közös közleményben tudatta, hogy a hatékony temesvári helyi közigazgatás biztosítása érdekében, a régebbi jó kapcsolatokra és ezek nyomán létrejött kölcsönös bizalomra alapozva, Temesvár soknemzetiségű jellegét tekintetbe véve kötöttek …


Így választottak magyar tanácselnököt Szatmár megyében

Szatmár és Kovászna megyében magyar nemzetiségű önkormányzati vezetőket választott meg szerdán a megyei önkormányzati képviselő-testület. A Maszol.ro hírportál tudósítása szerint Szatmár megyében Pataki Csabát titkos szavazással egyhangúan választották meg a megyei tanács elnökévé. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt szenátora elmondta, hogy az elkövetkező időszakban valamennyi pályázási lehetőséget ki akarnak használni, illetve élhető hellyé …

Igazunk lett: nem fogtak össze a román pártok Péter Ferenc ellen

Úgy lett, ahogy gondoltuk: a Szociáldemokrata Párt nem fogadta el a Nemzeti Liberális Párt Maros megyei társelnökének, Ciprian Dobrénak a javaslatát, miszerint legyen PSD-s elnöke és PNL-s, valamint RMDSZ-es alelnöke a megyei önkormányzatnak, ehelyett megegyezett az RDMSZ-szel, éppen úgy, ahogy korábbi írásunkban ezt előrejeleztük – nem volt nehéz kikövetkeztetni, mi az, ami várható, elég volt …

Nagyon sokba kerülhet Dorin Floreának, hogy újraválasztották

Kifizettetnék az előre hozott választások költségét Romániában az olyan polgármesterekkel, akiket egy bírósági ítélet akadályoz meg mandátumuk kitöltésében – közölte pénteken a Ziare.com hírportál. Erről négy független képviselő terjesztett törvénytervezetet a szenátus elé, miután a június 5-i önkormányzati választáson számos település élére bűnvádi eljárás alatt álló polgármestert választottak. A törvénytervezet csak azokat az elöljárókat kötelezné …


Mégsem kell vigyázzba állnia Fricikének, amikor Kakasi Miskával elkezdik a Vekkert

Végleg elutasította a szenátus azt a törvénykezdeményezést, amely kötelezővé tette volna az országban működő rádiós és televíziós műsorszolgáltatók számára, hogy naponta bejátsszák a román himnuszt – tudatta kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A magyarellenességéről elhíresült Bogdan Diaconu és Razvan Tanase független képviselő kezdeményezése az audiovizuális törvényt módosította volna, előírva a 11 szakaszos himnusz …