Politika

A szavazatok újraszámlálását és a polgármester-választás megismétlését kérik Marosvásárhelyen

A helyi és a központi választási irodát is megkereste Soós Zoltán független polgármester-jelölt kampánystábja, hogy jelezze a vasárnapi választások során tapasztalt rendellenességeket. Elsősorban az érvénytelen szavazatok magas számát kifogásolták, illetve a beadványban szóvá tették, hogy rajtakaptak olyan szavazókörzeti elnököt, aki pecsételte az adott körzetben érvénytelennek nyilvánított voksokat, amikor pedig kérdőre vonták az illetőt, hogy miért …

Ellentámadásba lendült Dorin Florea

Gyűlöletkeltéssel vádolta választási ellenfeleit Marosvásárhely ötödször megválasztott polgármestere. Dorin Florea keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: amíg ellenfelei „gyűlöletre építenek, ne is reménykedjenek abban, hogy valaha megnyerhetik a marosvásárhelyi választásokat”. Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint Florea annak a 27 ezer 262 választónak mondott köszönetet, aki rá szavazott, és elmondta, hogy nehéz volt szembesülnie azzal a gyűlöletkampánnyal, amely …

Baki! Nem validálják Dorin Florea polgármesteri mandátumát?

Miután Soós Zoltán független jelölt kampánycsapata bejelentette, hogy megóvja a vasárnapi polgármester-választás eredményét (a jelzett szabálytalanságokról ►itt és ►itt írtunk), újabb érdekes ügy befolyásolhatja Dorin Florea újbóli városvezetővé avatását. Értesülésünk szerint a több román párt által támogatott, de függetlenként induló „címvédő” polgármester a kampányidőszakban elkövette azt a hibát, hogy pártja, a PNL több hivatalos dokumentumát …


Már 210 polgármesterük van a magyar pártoknak

Némiképp csökkent a Szociáldemokrata Párt (PSD) előnye az első (32 százalékos feldolgozottságú) részeredményekhez képest a vasárnapi romániai önkormányzati választások adatainak további feldolgozása során, a magyar pártok jelöltjeinek pedig 210 polgármesteri tisztséget sikerült szerezniük. A központi választási bizottság által kedd délelőtt ismertetett, 96 százalékos feldolgozottságú részeredményekben a megyei pártlistákra leadott voksoknál hat és félről öt és …

Érdemben befolyásolhatták a választás eredményét a szabálytalanságok

Több szabálytalanság történt a vasárnapi marosvásárhelyi helyhatósági választáson, és ez érdemben befolyásolhatta a végeredményt – mondta Illyés Gergely politológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. A szakember példaként említette, hogy sokan kaptak ideiglenes lakcímet igazoló okmányt az elmúlt hónapban, azaz „mesterségesen feltornázták a szavazók számát”. Emellett több szavazólapot nem pecsételtek …

Itt a hivatalos közlemény a marosvásárhelyi polgármester-választás eredményének megóvásáról!

Csalás alapos gyanúja miatt megóvjuk a polgármester választás eredményét Marosvásárhelyen! Érvénytelen szavazatok, választási törvénysértés, nyomaveszett választókörzeti feljelentések utalnak arra, de a választópolgári visszajelzések sokasága is alátámasztják a választási csalás alapos gyanúját Marosvásárhelyen. Információink alapján a csalásnak egy egészen magas szintre fejlesztett formájáról van szó esetünkben, egy évek alatt kidolgozott és kipróbált mechanizmusról. Az urnazárást követően …


Megóvja a marosvásárhelyi polgármester-választás eredményét Soós Zoltán kampánycsapata

Immár hivatalos: megóvja a marosvásárhelyi polgármester-választás eredményét Soós Zoltán kampánycsapata. A független magyar jelölt közösségi oldalán hétfőn délután jelentették be, hogy alapos a gyanú, miszerint csalás történt, és mivel úgy érzik, hogy tartoznak ezzel annak a sok ezer marosvásárhelyi választópolgárnak, aki a változásra szavazott, ezért megfellebbezik az eredményt. Az ügy hátteréről ►itt írtunk. A felhívást …

A marosvásárhelyi önkormányzati választás hivatalos végeredménye

Polgármester-választás: 1. Dorin Florea (független) – 27.262 szavazat (42,95%) 2. Soós Zoltán (független) – 25.557 (40,24%) 3. Dan-Sorin Maşca (POL) – 5882 (9,27%) 4. Sergiu Papuc (PSD) – 2942 (4,64%) 5. Ionela Claudia Ciotlăuş – 1257 (1,98%) 6. Nicolae Nicodim Matei – 588 (0,93%) Helyi tanács: 1. RMDSZ – 24.142 szavazat (10 mandátum) 2. PNL …

Meglepetésként hatott a szoros marosvásárhelyi választási eredmény

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint jó eredmények születtek a vasárnapi romániai helyhatósági választásokon, az alacsony részvételi arány ugyanakkor aggasztó. Kántor Zoltán az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága hétfői ülésén azt mondta: a magyar képviselet összességében megerősödött annak ellenére, hogy kevesen mentek el szavazni. Marosvásárhelyt kivéve alapvetően a papírforma jött be. Úgy néz ki, hogy bár a …


RMDSZ: a jelentős magyar lakosságú városokban maradtak a polgármesterek

A jelentős magyar lakosságú erdélyi városok polgármestereinek többsége újabb mandátumot szerzett a vasárnapi választáson – derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) párhuzamos szavazatszámlálása alapján közzétett adatokból. Kovászna megye székhelyén, Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád polgármester, Kézdivásárhelyen Bokor Tibor polgármester, Baróton Lázár Kiss Barna szerezte meg a szavazatok túlnyomó részét, valamennyien az RMDSZ jelöltjei. Hargita megye …