Multinacionális NATO-brigád a Fekete-tenger román partszakaszának védelmére március 22, 2016 13:35 Szerző mediatica Politika Multinacionális brigádot hoz létre az Észak-Atlanti Katonai Szövetség Romániában és Bulgáriában. A két ország közösen felügyel majd egy fekete-tengeri térséget, ezt támogatja majd a NATO újonnan létrejövő hadteste, amelyet rövidesen a helyszínre irányítanak, jelentette be a román védelmi miniszter. mediatica
Kilépett pártjából a polgármester március 22, 2016 13:28 Szerző mediatica Politika Távozott a liberálisoktól Buşteni polgármestere: Emanoil Savin közölte, átiratkozik a Szociáldemokrata Pártba. A Prahova megyei hegyvidéki üdülőváros vezetője nem ment üres kézzel: a PNL 1800 tagját is átirányította a PSD-be. mediatica
Kizárták vagy kilépett? Nem akarta cipelni a pártelnök táskáját és mappáit a szenátor március 22, 2016 13:23 Szerző mediatica Politika Kizárták az ALDE-ból a Demokrata-Liberális Párt szenátorát, Dumitru Pelicant. Bukaresti szervezetük javaslatára döntött így az alakulat vezetősége, a határozatot azonban nem kívánta megindokolni Daniel Constantin társelnök. Az érintett politikus azt mondta, nem igaz, hogy kizárták, mert ő már múlt héten, csütörtökön bejelentette, hogy távozik, mert – mint fogalmazott – nem hajlandó cipelni Tăriceanu pártelnök táskáját …
Homály a köztévé vezetőtanácsában március 22, 2016 13:19 Szerző mediatica Politika Egyelőre senkit nem javasoltak a szociáldemokraták a Román Televízió vezetőtanácsába, írta a Mediafax. A parlament két házának állandó küldöttségei hétfőn készítették el a jelöltek meghallgatási sorrendjét. Mint ismert, az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor sajtótanácsosát, Debreczeni Hajnalt jelölte a feladatra, akiről korábban kiderült, hogy a Kolozsvári Rádió dolgozóinak meglepetésére rajta volt a közintézmény fizetési listáján. Póttagnak …
Etnikai jellegű választási háború a magyarok ellen Marosvásárhelyen – veszélyes kezdeményezés március 18, 2016 13:22 Szerző mediatica Politika Veszélyes kezdeményezésnek nevezte az RMDSZ Maros megyei elnöke, hogy a megyei PSD-s vezető etnikai jellegű választási háborúra hívta a román pártokat a marosvásárhelyi polgármester-választáson. Vasile Gliga politikai felhívást tett közzé, amelyben kimondta: a román pártoknak össze kell fogniuk, mert csak közös erővel győzhetnek a magyarokkal szemben. „Nagyon óvatos kell lenni az ilyen kijelentésekkel” – fogalmazott …
Hétezren a március 15-ei, marosvásárhelyi rendezvényeken március 16, 2016 12:56 Szerző mediatica Politika Mintegy hétezren vettek részt a március 15-e alkalmából Marosvásárhelyen rendezett ünnepségeken Soós Zoltán helyi tanácsos, polgármesterjelölt sajtóirodája szerint. Azt írták, ennyien kapcsolódtak be a reggeltől estig tartó rendezvényekbe, ezért a szervezők köszönetet mondanak valamennyiüknek, hogy jelenlétükkel támogatták erőfeszítéseiket. mediatica
Biró Zsolt: kérjük az 1918-ban megígért autonómiát és jogegyenlőséget március 15, 2016 12:19 Szerző mediatica Politika Biró Zsolt szerint Románia 21. századi alaptörvényének az erdélyi románok által 1918-ban megígért teljes jogegyenlőséget és autonómiát kell szavatolnia a magyarság számára. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke egy hétfőn este tartott csíkszeredai rendezvényen beszélt erről, amelyen egyszerre ünnepelték a 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörését, és a párt nyolc évvel ezelőtti bejegyzését. A pártelnök …
A Iohannis-rezsim bizarr nacionalizmusa március 14, 2016 22:51 Szerző mediatica Politika A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) megerősödésével hozza összefüggésbe a Romania Libera hétfői, A Iohannis-rezsim bizarr nacionalizmusa című véleménycikke Tőkés László EP-képviselő román állami kitüntetésének visszavonását és azt, hogy terrorizmus gyanújával indult eljárás egy petárdákat tartó kézdivásárhelyi férfi ellen. A cikket jegyző Cristian Campeanu szerint Klaus Iohannis államfő elvesztette a nevetségessé válásra figyelmeztető „érzékszervét”, ha az …
Vita Romániában a titkosszolgálatok hatásköréről március 14, 2016 22:46 Szerző mediatica Politika Romániában folytatódott a vita arról, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem rendelkezik-e túl nagy befolyással, és milyen mértékben biztosított a magánélethez való jog, miután a román kormány felhatalmazta a SRI-t, hogy súlyos bűncselekmények esetén részt vegyen a nyomozásban. A román kormány pénteken fogadott el egy sürgősségi kormányrendeletet, amellyel úgy módosította a büntetőeljárást, hogy szétválasztotta …
Marosvásárhelyi kiáltvány a székelyek követeléseivel március 10, 2016 23:00 Szerző mediatica Politika Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli a székely szabadság napja alkalmából szervezett marosvásárhelyi tüntetés kiáltványa, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke olvasott fel csütörtökön a székely vértanúk emlékműve előtt. A közfelkiáltással elfogadott kiáltványban a tüntetés résztvevői követelték, hogy a történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott önálló fejlesztési és …