Színes

Rémisztő vasárnap reggelre ébredt Sandra Bullock

Betörtek a 49 éves színésznő házába, egy vadidegen férfi hatolt be az otthonába. Sandra Bullock azonnal riasztotta a rendőrséget, miután arra kelt fel vasárnap reggel fél hétkor, hogy egy férfi mászkál a kertjében, és a házat méregeti. Azt nem tudni, hogyan juthatott be az illető a fallal és biztonsági kamerákkal védett birtokra, mindenesetre Bullock érthetően

Máris új nőt talált magának Mick Jagger

Márciusban akasztotta fel magát New York-i otthonában a 49 éves divattervező, akivel a Rolling Stones frontembere13 évig élt együtt. A halálhír hallatán Jagger teljesen összetörtnek tűnt, és lefújta az együttes ausztráliai turnéját. Ám alig több mint két hónappal később nemcsak újra koncertezik, de a jelek szerint már új barátnője is van az énekesnek. A The

Meglepetés! Csöndben ismét megházasodott Eros Ramazotti

Az aranytorkú talján énekes, aki egykoron a nagymellű szőke topmodell, Michelle Hunziker férje volt, most egy szintén dúskeblű, de barna topmodell hites ura lett. Az Oggi nevű olasz magazin jelentése szerint az 50 éves Ramazotti és eddigi barátnője, Marica Pellegrinelli Milánóban mondta ki a boldogító igent egymásnak pénteken. A hír azért meglepő, mert a ceremónia


Expornóst hívott az X-Faktorba az RTL Klub

Expornós aktmodellt csábítana az X-Faktor színpadára az RTL Klub. Mészáros Dóra a Facebookon kapott üzenetet a műsor egyik szerkesztőjétől, aki megkérdezte: azon kívül, hogy gyönyörű, a hangja is csillog-e. Mivel Dórinak esze ágában sincs énekelni, hiszen nem is tud, pikáns mondattal utasította vissza az ajánlatot: énekelni ugyan nem, de furulyázni állítólag remekül tud. A levélváltást

Megszületett a magyar olimpiai bajnok kisfia

Egy héttel a kiírt időpont előtt megszületett a londoni olimpián kajak négyesben olimpiai bajnok, Fazekas-Zur Krisztina kisfia. A sportoló az egyesült államokbeli Newport Beach-i Hoag Kórházban 22 óra vajúdás után adott életet Noah David Zurnak. Tovább…

Ma is gyászolja Cipőt a barátnője

Egykori barátnője talán soha nem gyógyul ki a sokkból, amit a Republic néhai énekesének elvesztése okozott. Brigitta – akivel élete utolsó korszakát töltötte Cipő – még gyászol. – Brigitta minden héten ott van a sírjánál, virágot visz, és némán gyászol – mondta a Borsnak a család egyik közeli ismerőse. Mint köztudott, Bódi László házas volt,


Több tucat titkos kép szivárgott ki a Star Wars 7 forgatásáról

Színészek, statiszták, épületek, járművek és egy hatalmas lény is látható azokon a lesifotókon, melyeket a TMZ jelentett meg a Csillagok háborúja hetedik részének forgatásáról, illetve díszleteiről – a képeket itt lehet megnézni a galériára kattintva. A képekről kiderül az, amit eddig is tudni lehetett, miszerint a készítők a CGI helyett inkább a valódi díszleteket és

Sorozatpremierek az RTL csatornáin

Több sorozat országos premierjét hozza el nyáron nézőinek a Cool, a Film+, az RTL II, valamint az RTL +. Az RTL II-n augusztusban a harmadik évaddal folytatódik a megszüntetés peremén táncoló Dallas, míg az Amerikában két szezont megért Érintés, valamint a Homeland – A belső ellenség című sorozatokból a második évadot kezdi vetíteni a csatorna.

Pikalihoz helyezte a bíróság ex-férjével közös fiaikat

Alig több mint egy fél óra alatt vált el tegnap a bíróságon Pikali Gerda és volt férje, Cs. Géza. A Bors úgy tudja, egyikőjük sem fizet a másiknak gyerektartást, és továbbra is heti váltásban nevelik két gyermeküket. Ugyan Marcit és Barnit Gerdához helyezte el a bíróság, de a felügyeleti jog közös és a már jól


Nyilvános a felvétel: Majka halálosan megfenyegette Dopemant!

Nyilvánosságra került egy felvétel, amely a hétvégén készült Majka és Dopeman verekedéséről. Az egyik szemtanú a Velvethez juttatta el a Majka és Dopeman – azaz Pityinger László – balhéjáról készült videót. „Na gyere, gyere, gyere, gyere! Itt anyázzál, f***szopó. Vágod, köcsög? Így vágod, te f***szopó?” – kiabálja a videón Majka, és állítólag halálosan megfenyegette Dopemant: