Színes

Megdöbbentő látványt nyújt az X-Faktor egykori énekesnője

Shodeinde Dorkát a hétvégén támadta nef egy nő egy pesti szórakozóhelyen. A szép anyuka a történtek után három nappal szánta rá magát, hogy megmutassa, milyen az arca, amelybe az ismeretlen elkövető egy üvegpohárral a kezében csapott bele. A gyönyörű énekesnő úgy néz ki, mintha súlyos autóbalesete lett volna. Egy civil embernek sem lenne egyszerű ezt

Infarktust kapott a pilóta, az utas tette le a Boeinget

Az isteni gondviselés küldhette éppen arra a denveri járatra Mike Gongolt, aki egész véletlenül kapitány az amerikai légierőnél. A férfi a szabadságáról utazott haza épp a családjával, amikor menetrend szerinti Boeingen beütött a krach. A pilóta ugyanis tízezer méteres magasságban szívinfarktust kapott, és képtelen volt tovább irányítani a repülőt, a másodpilóta pedig egyedül nem tudta

Nem vette észre, hogy több százmilliót nyert a lottón

A gyógyszerész asszisztensként dolgozó Kerry Poxont annyira lefoglalták a gyerekei körüli teendők és a munkája, hogy elfelejtette megnézni a lottószelvényét. A cetli a hűtőszekrényre volt mágnesezve, de három hét is eltelt, mire a kétgyerekes anyuka végre észrevette: több mint négyszázmillió forintnak megfelelő angol fontot nyert – írja a Mirror. A nő azt mondja, élete álma


Bizarr ruhában ment a játszótérre Mariah Carey

Inkább egy fényes estélyre illett volna az a testre feszülő, kényes színű és majdnem földig érő ruha, amit az énekesnő egy hétköznapi programhoz választott. A 45 éves énekesnő aligha érezhette magát komfortosan a tűsarkúval kombinált szűk ruhában, amelyben játszóterezni vitte a gyerekeit, a hároméves ikrek, Moroccan és Monroe viszont felszabadultan hintáztak, és végül is ez

Shakira hatalmas összeget fizet, hogy Piquével háljon

A vb előtti utolsó pillanatokat is ki akarja használni Shakira, hogy a spanyol válogatottban futballozó férje, Gerard Piqué mellett lehessen. Miközben a címvédő csapat a madridi reptéren fotóztatta magát, mielőtt a felkészülés utolsó szakaszára útra kelt volna Washingtonba, a világhírű kolumbiai énekesnő megszállt az Egyesült Államok fővárosában található Mandarin Oriental szállodában. A lehetőségek szerint próbált

Illegális kórházi fotóval bukott le Bálint Antónia

Elhatárolódik Péterfy Sándor Utcai Kórház attól, amit Bálint Antónia tett. Az egykori szépségkirálynő jogsértően tett közzé egy gyerekről fotókat. „Ő Kevin. Tegnap egy akna mélyéről mentették ki a mentősök. Hogy hogyan került oda, az rejtély, de tegnap óta senki nem volt bent nála a kórházban. Ha a szüleit említik neki, zokog. Aggódom a kisfiúért. Osszátok


Presztízsből fizeti Stohlt az RTL Klub

Amint híre ment, hogy Stohl Andrást szerződtetné a TV2, az RTL Klubnak is szüksége lett évek óta mellőzött sztárjára. Nem engedheti meg ugyanis a csatorna, hogy a színész a konkurenciát erősítse. Visszautasította a TV2 tízmillió forintos ajánlatát Stohl András – írta tegnap a Blikk. A Bors közben úgy tudja, az RTL Klub presztízskérdésként kezelte, hogy

Váratlan fordulat: Majka és Dopeman verekedését kamera rögzítette

Továbbra is forrnak az indulatok Dopeman és Majka körül, miután szombatról vasárnapra virradó éjszaka összeverekedtek. Az érintettek másként mondják el a történteket, de talán nem kell sokáig csak az ő emlékezetükre hagyatkoznunk, mert az atrocitásról felvétel készülhetett. – Nem teszek feljelentést, nem kerülöm és nem is fogom keresni ôt. Egész este úriemberként viselkedtem, továbbra is

25 év házasság után derült ki, hogy testvérek

Több mint két évtizeden keresztül élt házasságban egy szaúdi pár, akikről kiderült, testvérek – írja az Emirates 24/7. A házasokra egy helyi vallási vezető kezdett gyanakodni, ő szólt a rendőrségnek, hogy vizsgálják meg őket. A nyomozás során kiderült a pár egy anyától született. – Testvérként jöttek világra és ugyanaz az anya szoptatta őket, mikor csecsemők


Telefon-, fax- és internetcsatlakozót fedeztek fel Adolf Hitler egykori íróasztalán!

Telefon-, fax- és internetcsatlakozót fedezett fel Adolf Hitler egykori íróasztalán a Bild. De hogyan és miért került oda? – teszi fel a kérdést a legnagyobb német bulvárlap. Az íróasztal, amin egykor a véres kezű náci diktátor dolgozott, 79 centi magas, két méter hosszú, egy méter széles, négy zárható fiókja van, és 1937-ben készült. A Bild