Zene

A Dal: A Megasztár-győztes is továbbjutott

Kialakult a középdöntők mezőnye az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén. A zsűri döntése szerint Radics Gigi, Cserpes Laura és Polyák Lilla, a tévénézők szavazatai alapján pedig Mohamed Fatima, Puskás Péter és a United együttes jutott tovább a szombati harmadik elődöntőből a középdöntőkbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban. Az utolsó elődöntőből a legtöbb,

Wagner-mánia, világhírű fellépőkkel

Wagner-mánia címmel májusban és júniusban sorozatban játssza a Hamburgi Operaház a német zeneszerző fő műveit – jelentett be Simone Young igazgató, aki a teljes sorozatot vezényli is. Richard Wagner születése 200. évfordulója méltó ünnepléséből a dél-német tartományok mellett a Hanza-város is helyet és rangot kér: három hét alatt – május 12. és június 2. között

Yoko Ono 80 éves

Február 18-án lesz 80 éves Yoko Ono Egyesült Államokban élő japán képzőművész, zenész, John Lennon özvegye. Kevés zenészfeleségnek adatik meg, hogy olyan széles körben ismerjék a nevét, mint az övét, megítélése azonban vegyes. Sokan máig őt teszik felelőssé a Beatles felbomlásáért, zenészként és művészként is bizarrnak, irritálónak vélik munkásságát. A művészek nagyobb része azonban megalkuvás


Áprilisban Erdélybe jön a Quimby

Erdélyben turnézik a Quimby április elején – jelentette be a zenekar Facebook-oldalán. A Quimby április 3-án Marosvásárhelyen a Jazz & Blues Klubban, 4-én Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban, 5-én Székelyudvarhelyen a Siculus Ifjúsági Házban, 6-án Nagyváradon a Malomban és 9-én Kolozsváron az Euphoria Music Hallban lép fel. transindex

Bojkottálják a fotósok Presseréket

Készíthetnek koncertfotókat, de azokat nem használhatják csak úgy és bármeddig, ráadásul ingyen oda kell adniuk őket az LGT-nek, aki aztán bármire használhatja a képeket. A fotós szakma kiakadt, bojkottot tervez. Gigakoncertre készül az LGT a héten – pontosabban háromra, hiszen úgy elkapkodták a jegyeket, hogy Presseréknek kétszer is újrázniuk kell. Mióta ezt megírtuk, azóta szervezzük,

Geszti Péter nekiment A Dalnak

Geszti furcsállja a döntéshozók értékrendjét. Úgy véli underground dallal nem lehet jó helyezést elérni az Eurovíziós Dalfesztiválon. Geszti Pétert érzékenyen érintette, hogy a zsűri nem válogatta be két barátja dalát a Dal döntőjébe. A mentorként is tapasztalt szövegíró szerint hibás az ítészek értékrendje, tudta meg a Bors. Éliás Gyula Junior és Geszti Péter régóta jó


Grammy-díj: a fun., Gotye, a Mumford & Sons és a Black Keys a csúcson

A fun. kettőt, Gotye és a Mumford & Sons pedig egyet-egyet vitt el vasárnap az 55. Grammy-díjkiosztó gála legfontosabb díjai közül, de a legtöbb elismerést – négyet – idén Dan Auerbach, a Black Keys énekes-gitárosa kapta. Az év dala a New York-i fun. indie-pop trió (Jack Antonoff, Nate Ruess, Andrew Dost) és Janelle Monáe által

Janicsák Veca nézői szavazatoknak köszönhetően A Dal középdöntőjében

Újabb hat produkció jutott tovább A Dal elődöntőjéből. A zsűri értékelése alapján a legtöbb ponttal továbbjutó Kállay-Saunders András (képünkön), illetve Gáspár Laci & Plastikhead és Odett nyugodhatott meg az előadások után, míg Vastag Tamás, Janicsák Veca és ByeAlex a nézői szavazatoknak köszönhetően került be a középdöntő mezőnyébe. Wolf Kati vendégként lépett a színpadra. A 2011-es

Felháborodott a szakma Pál Dénes negyedmilliós gázsiján

A Voice nyertese majd’ negyedmillióért énekel 25 percet, miközben a Hír24 információi szerint többen még ötvenezer forintnak is örülnének. Az Új Ász információi szerint Pál Dénes 217 ezer forint plusz áfáért vállal 25 perces fellépést úgy, hogy mindössze hét szám van a repertoárjában. A hír hallatán sok szakmabeli felháborodott, hiszen ilyen gázsit tényleg csak a


Lesz másik fesztivál a Félsziget helyett Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyre költözik idén a fiERD Tábor. Ezt Bíró Csaba Szilveszter, a rendezvény főszervezője erősítette meg a vasarhely.ro-nak. „Egyértelműen az infrastruktúra hiánya miatt mondtunk le Bözödről, ahová évről-évre kevesebb látogató érkezett. Parajd vagy Szováta merült fel lehetséges helyszínként, de most, hogy a Félsziget elköltözött, amit magánemberként nagyon sajnálok, hisz én is minden alkalommal kilátogattam a fesztiválra,