Terrortámadás Franciaországban – több mint 80 halott július 15, 2016 8:15 Szerző mediatica Kiemelt,Külföld A franciaországi Nizzában járókelők közé hajtott egy teherautó csütörtök este. Legalább 80 áldozatról tudni, és száznál is több a sérült. A támadó egy tunéziai származású, nizzai férfi, akit a rendőrök lelőttek. Azt egyelőre nem tudni, voltak-e társai. Az általa vezetett gépjárműben fegyvereket és robbanóanyagot találtak. A francia hírügynökség szerint a tömeg a július 14-i nemzeti …
BL: Böde újra a megmentő szerepében – nézd meg a gólját! július 14, 2016 17:50 Szerző mediatica Kiemelt,Sport A Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el az albán Partizani vendégeként a labdarúgó-Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában, a párharc szerdai első mérkőzésén. Mindkét csapat a biztos védekezésre alapozta játékát, az első félidőben a Ferencváros futballozott minimális fölényben, de komoly helyzetet egyik fél sem tudott kialakítani. A második játékrészből mindössze másfél perc telt el, amikor az eladott labdára …
Baleset Gernyeszegen – 1 súlyos sérült július 14, 2016 16:26 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt Fotó: Holom Felix Ittasan vezetett a gernyeszegi balesetet okozó férfi, amelynek következtében egy személy súlyosan megsérült. Ittas vezetés miatt történt az a baleset, amely fennakadásokat okozott a közlekedésben szerdán reggel, tájékoztatta lapunkat csütörtökön a Maros megyei rendőrfelügyelet. Egy 48 éves, marosvásárhelyi autós irányt tévesztett egy balrakanyarban, áttért a másik menetirányba és ütközött egy szabályosan közlekedő …
Mures Ring: Öt év után újraindul a Marosvásárhelyhez közeli gyorsasági motorsportpálya építése július 14, 2016 12:51 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Aláírták a kivitelezési terv aktualizálását és a munkálatok befejezését célzó szerződést az Autópark a motoros sportok számára elnevezésű projekt keretében, tájékoztat közleményében a Maros megyei tanács. A Mures Ring kivitelezése még Lokodi Edit elnöksége idején kezdődött, az eredeti kivitelezővel 2014-ben szerződést bontottak, mert nem tartotta magát az eredeti feltételekhez. Miután a tendert újra meghirdették, június …
Könnygáz és éhségsztrájk: lázadás a börtönökben július 13, 2016 22:48 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Éhségsztrájkot kezdtek szerdán több romániai börtönben a fogva tartási körülményekkel elégedetlen rabok, és kisebb rendbontások is történtek. A romániai börtönökért felelős hatóság szerdán közölte, hogy nyolc börtönben tiltakoznak a rabok, de a román média híradásai szerint már tíz börtön lakói csatlakoztak az elégedetlenségi akcióhoz. A kelet-romániai Jászvásáron (Iasi) szerdára virradóra a börtönőröknek könnygázt is be …
Geráé az Európa-bajnokság legszebb gólja az UEFA-nál július 13, 2016 22:40 Szerző mediatica Kiemelt,Sport A Sky Sports után az UEFA internetes szavazásán is Gera Zoltán Portugália ellen lőtt gólját szavazták meg az Európa-bajnokság legszebb találatának. Gera lövése olyan találatokat előzött meg, mint Xherdan Shaqiri Lengyelország elleni ollózása vagy Cristiano Ronaldo Wales elleni fejese. Az UEFA voksolásán öt gólra lehetett szavazni, egyre-egyre a torna külön szakaszaiból. A csoportkör gólszépségversenyét fölényesen …
Kiderült, mi okozta a brutális olaszországi vonatkatasztrófát július 13, 2016 22:22 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt A vizsgálat eddigi eredményei szerint emberi mulasztásra vezethető vissza a dél-olaszországi Bari város közelében kedden történt vonatbaleset, amelyben legalább 27 ember meghalt, mintegy ötven megsérült. A két négykocsis szerelvény az Andria és Corato közötti vasúti pálya egy vidéki, egyvágányos szakaszán rohant egymásba frontálisan. A vonalon elavult telefonrendszerrel értesítették egymást az állomásfőnökök a vonatokról. Ez utóbbi …
Medvetámadás történt Maros megyében július 13, 2016 14:28 Szerző mediatica Kékfény,Kiemelt Medve támadt egy kozmatelki férfire. A földjére igyekvő ember egy erdőn haladt át, amikor útja a vadállatét keresztezte. A négylábú agresszívnek bizonyult, talán, mert bocsával volt, a férfire támadt, és súlyosan megsebesítette. Az Agerpres hírügynökség idézte Kozmatelke polgármesterét, aki úgy tudja, az áldozat még fel tudta hívni egyik barátját, hogy a történtekről értesítse, utóbbi riasztotta …
Az olasz Serie A-ban játszik az ősztől Nagy Ádám július 12, 2016 11:11 Szerző mediatica Kiemelt,Sport Az olasz sportsajtó szerint a 21 éves magyar válogatott középpályás öt évre írt alá a Serie A középcsapatához. A La Gazzetta dello Sport átigazolásokkal foglalkozó kiadásatényként közli, hogy Nagy Ádám, a magyar válogatott 21 éves védekező középpályása öt évre aláírt az olasz élvonalban szereplő Bologna csapatához. Az erről szóló cikk szerint a Ferencvárostól távozó játékos …
Alkotmányossági óvás a köztisztviselői bérpótlék ellen július 11, 2016 17:46 Szerző mediatica Kiemelt,Politika Az alkotmánybíróságon emelt kifogást a bukaresti kormány hétfőn az ellen az ötven százalékos bérpótlék ellen, amelyet június végén szavazott meg a köztisztviselők számára a román parlament. A törvényhozók valamennyi köztisztviselőnek és a közméltóságnak – vagyis saját maguknak is – az alapbér ötven százalékával egyenlő „veszélyességi és neuropszichológiai túlterheltségi” pótlékot irányoztak elő, a köztisztviselők jogállását szabályozó …