Életmód

Húsvét a nagyvilágban

Húsvétkor a világ szinte minden részén Jézus Krisztus feltámadását és a tavasz beköszöntét ünneplik az emberek. Mint általában minden ünnep, a húsvét is egy kicsit más a különböző népeknél. Nézzük, néhány nem túl távoli országban milyen hagyományok vannak. Finnország Virágvasárnap kezdődik a finn „csendes hét”, s húsvéthétfővel ér véget. Virágvasárnap az emberek ismerőseiket, rokonaikat köszöntésképpen

Húsvéti határkerülés Csíksomlyón – könyörgés az anyaszentegyházért, a nemzetért, a hazáért

A húsvéti határkerülés évszázados hagyomány Székelyföldön. Csíksomlyón székelyruhás fiatalok lóháton, szekéren, plébánosuk kíséretében járták körbe az egyházközség határát és a főutcákat, hogy a feltámadt Krisztus áldását kérjék településükre. A csíksomlyói határkerülés elsősorban hálaadás a Megváltónak az eddig kapott jókért. Továbbá könyörgés az égi áldásért, újabb kegyelmekért, békéért, az itt élőkért, az anyaszentegyházért, a nemzetért, a

Március 31-étől nyári időszámítás! – előnyök és hátrányok

Március 31-én, vasárnap hajnali 3.00 órakor egy órával előrébb kell tekernünk órák mutatóit, 4.00 órára – így kezdetét veszi a nyári időszámítás. A téli időszámításra idén október 27-én fogunk “áttérni”. A történelmi Magyarország területén először 1916 és 1918 között volt bevezetve a nyári időszámítás, később 1940 és 1949 között volt érvényben. Harminc éves szünet után


A szex enyhítheti a fejfájást!

A Münsteri Egyetem neurológusai tanulmányukban rámutatnak arra, hogy a szeretkezés endorfinokat szabadít fel, ezek a hormonok pedig a test természetes fájdalomcsillapítói. A tudósok ezerfős felmérésük alapján úgy találták, hogy fejfájásra panaszkodó alanyaik több mint felénél enyhült a fájdalom szeretkezés hatására, 20 százalékuk esetében pedig teljesen elmúlt. Egyharmadnak viszont még jobban sajgott a feje. A megkérdezett

VÉLEMÉNY. Csendesböjt

Ez a nap abban tér el a megszokottól, hogy nem zajra ébredek. Általában feleségem kel előbb, és kint a konyhában az első mozdulatok egyike a rádió bekapcsolása. Kellenek a hírek, ilyenkor tájékozódik az ember, mégiscsak jó tudni, hol van hófúvás, mégis milyen állapotok vannak kint, mi van az országban, és egy nőnek egyáltalán nem mindegy,

5 megalapozott érv, amiért paradicsomlét igyál

Mint tudjuk, a paradicsom az a csodanövény, amelyet a táplálkozási szakértők vitaminbombaként tartanak nyilván, mivel rengeteg hasznos nyomelemet, ásványi anyagot tartalmaz, ezáltal pedig távol tartja tőlünk a súlyos betegségeket. Arról viszont még nem beszéltünk, hogy a paradicsom éppoly egészséges nyersen fogyasztva, mint kicsavarva, esetleg télire eltett paradicsomléként kortyolgatva. Általában a paradicsomlevet két formában használják: vagy


A románok jó étvággyal megeszik a lovakat

Miközben fél Európa azon szörnyülködik, hogy tisztázatlan eredetű lóhúst kevertek marhahús helyett az őrölt húsba (ezzel első körben Romániát vádolták, de aztán tisztázódott, hogy francia cégek a ludasok a dologban) az Evenimentul zilei című lap arról ír mai számában, hogy itt vannak olyan vidékek, ahol valóságos delikátesznek számít a csikósült, és csak arra kell ügyelni,

Túl sok kólát ivott, belehalt

Nyolc év masszív kólafüggőség miatt állt meg a szíve egy új-zélandi asszonynak. Napi kilenc litert ivott meg az üdítőitalból. A halottkém jelentése szerint a kólafüggősége miatt állt meg a szíve annak a nyolcgyerekes anyukának, aki nyolc év alatt 75 ezer litert ivott meg kedvenc üdítőitalából. Natasha Harris párja, Christopher Hodkinson soha nem gondolta volna, hogy

Horoszkóp szerdára

Ha ön a Halak jegyében született, ma semmi esetre se foglalkozzon rizikós dolgokkal. Nagyobb pénzügyi befektetést sem ajánlatos kezdeményeznie. Horoszkól szerdára. Kos (III. 21.–IV. 20.) Családtagjai között kénytelen rendet tenni, mert az utóbbi időben állandó a vita közöttük. Most mindenkinek nehéz, mert nagy a rohanás és nyomás a munkában, és kevés idő jut egymásra. De


Horoszkóp keddre

Ha ön a Nyilas jegyében született, nincs jó napja, mert több olyan dolgot is meg kell tennie, amelyet sosem szeretett. Horoszkóp keddre. Kos (III. 21.–IV. 20.) Ma teljesen maga alatt van, kicsiségeken megsértődik, s ezzel környezetét negatívan befolyásolja. Többet ér, ha ma nem megy munkába, inkább elmegy úszni, sétálni, bármit, csak emberek közé ne menjen,