Rovatok

Legyőzhetetlen pókerprogramot fejlesztettek

A tudósok szerint az algoritmus úgy játssza a póker népszerű verzióját, a Texas Hold’emet, hogy sosem hibázik. A szinte tökéletes stratégia hasznos lehet többek között a biztonsági berendezéseknél. A programnak olyan a stratégiája, hogy valószínűleg egy végigpókerezett emberöltő alatt sem lehetne legyőzni – tudósított a BBC hírportálja a Science tudományos lapban megjelent tanulmányról. Az algoritmust …

Kiszivárgott, milyen lesz az új Windows böngészője

Nem az Internet Explorert, hanem egy új böngészőt fejlesz a Microsoft. Már az is kiderült, hogy fog kinézni. A Spartan kódnéven készülő böngésző fejlesztéséről a tavalyi év utolsó napjaiban jelentek meg először hírek. Konkrétumot várhatóan január 21-én, a Microsoft rendezvényén fednek majd fel róla, ekkor ugyanis a készülő Windows 10-ről tart bemutatót a cég. Az …

Legtöbbször a közterületen sértik meg a dohányzás ellenes szabályokat

A közterületen tiltott helyen dohányzók ellen indítottak az idén legtöbbször eljárást a népegészségügyi szakigazgatási szervek. A különböző közforgalmú intézmények – a munkahelyek, vendéglátóhelyek – azonban szinte maradéktalanul betartják a nemdohányzók védelméről szóló törvény előírásait – derült ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) éves összegzéséből. Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalához a december 15-ig beérkezett …


Így a legkönnyebb leadni a karácsonykor felszedett plusz kilókat

Az ünnepek alatt nagyon gyorsan felszaladnak a plusz kilók. A Kossuth Rádió Napközben című műsorában arról hangzottak el tippek, hogyan lehet megszabadulni a zsírpárnáktól. A futás a legjobb zsírégető sport. A legújabb kutatások szerint a váltakozó tempójú, kicsit lendületesebb, sprint jellegű futás és a kocogás váltogatása dolgoztatja meg legjobban a keringést és az izomrendszert. A …

Fogynak a karácsonyi SMS-ek

A karácsonyi jókívánságokat egyre inkább az online és a közösségi média felületein küldik egymásnak az emberek, a korábbi évek tendenciájának megfelelően, de annál visszafogottabban csökkent a karácsonykor küldött SMS-ek száma, miközben ugrásszerűen nőtt az adatforgalom az ünnepek három napja alatt – derül ki a mobilszolgáltatók statisztikájából. A Vodafone-nál a karácsony három napjában mért mobilinternet-forgalom 50 …

Befejeződött a Velencei-tó vizének eresztése

A dinnyési zsilip lezárásával kedd délelőtt befejeződött a Velencei-tó vízeresztése – közölte a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az MTI-vel. A szervezet közleménye szerint a Velencei-tó vízállása +154 centiméter az agárdi vízmérce nulla pontjához viszonyítva, ami 6 centiméterrel alacsonyabb az erre az időszakra megengedett maximális vízszintnél. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság december 11-én kezdte meg a tó vízének …


Óévbúcsúztató a Magyar Televízióban

Zenével, szórakoztató műsorokkal, remek filmekkel és gondolatébresztő visszatekintésekkel zárják 2014-et a közmédia csatornái. Kicsik és nagyok most egyaránt találhatnak kedvükre valót. Igazi hangulat-alapozót kíván a Budapest Bár – A pesti dal története című zenés film. Az együttes megunhatatlan számokat játszik, és mindenkit lázba hoz. Legnagyobb erényük, hogy a régi pesti dalokat a fiatalokkal is sikerült …

Téli virágzás

Virágzik a bürökgémorr (Erodium cicutarium) Ecseg közelében 2014. december 25-én. Virágzik a pimpó (Potentilla spp.) Ecseg közelében 2014. december 25-én. MTI Fotó: Komka Péter


Van elég ízletes hal karácsonyra

Bőséges a karácsonyi halkínálat, a kereskedők elérhető áron, jó minőségű halat kínálnak a fogyasztóknak – közölte a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének (Mahal) elnöke az MTI-vel. A ponty kilogrammonként 800-1000 forintba kerül, a ragadozó halak (harcsa, csuka, süllő) kilogrammonként 1500-3000 forint közötti áron kerülnek forgalomba, de a növényevő halakat (kárász, busa) kilónként már 600-700 …