Áder János Válaszúton, az erdélyi Versailles-ban, és a Házsongárdi temetőben


A Kolozs megyei Bonchidán (Bontida) és Válaszúton (Rascruci), majd Kolozsváron folytatódott szerdán Áder János köztársasági elnök erdélyi látogatása. A bonchidai Bánffy-kastélyt Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója mutatta be a köztársasági elnöknek. Az erdélyi Versailles-ként is emlegetett kastélyt romos állapotban vette át használatra az alapítvány, és Építettörökség-felújító Szakképző Központot hozott létre a kastély egyik épületében. A központ hallgatói a kastély felújítási munkálatait végezve tanulják a műemlék-helyreállítás fortélyait. Hegedüs Csilla elmondta, mintegy hétmillió euróra lenne szükség a kastély teljes felújításához. Áder János és felesége, Herczegh Anita Válaszúton felkereste Kallós Zoltánt. A 88. születésnapját egy hét múlva ünneplő néprajzkutató saját birtokán néprajzi múzeumot és szórványkollégiumot hozott létre. A kollégiumban több mint száz olyan mezőségi gyermeknek biztosítanak szállást és ellátást, akiknek a településén már nem működik magyar iskola, ezért Válaszúton tanulnak. Kallós Zoltán a találkozó után újságírói kérdésre elmondta, mindig hasznosak az ilyen látogatások, mert sokan el sem tudják képzelni, hogy milyen fontos és komoly munka zajlik a szórványkollégiumban. Hozzátette, sok magyar gyermek a válaszúti kollégiumban tanul meg magyarul, hiszen a játszótársai románok, és otthon, a családban is inkább románul beszélnek. Áder János délután a kolozsvári Házsongárdi temetőben tett sétát, amelyen tudósok, költők és 1848-as honvédtisztek sírjait ejtette útba. Kolozsváron a Fő téren virágot tett le Márton Áron püspök szobránál, és meglátogatta a Szent Mihály plébániatemplomot. A köztársasági elnök háromnapos erdélyi látogatása szerda este zárul. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk