Aláírták a szerződést a vízhálózat korszerűsítésére Kézdivásárhelyen


Két héten belül megkezdődnek a vízhálózat és szennyvízrendszer korszerűsítésére és bővítésére kiírt pályázat munkálatai Kézdivásárhelyen.

Kézdivásárhely-ivóvíz
Bokor Tibor polgármester úgy véli, hogy okosan és racionálisan kell megkezdeni a munkát, hiszen így is nagy felfordulással fog járni. Szerinte össze kell hangolni az elvégzendő feladatokat, hogy lépésről-lépésre újra mindenhol helyre álljon a rend Kézdivásárhelyen. Sajtótájékoztatóval egybekötött egyeztetésre került sor március elsején Kovásznán. A beszélgetésen részt vett Thiesz János, Kovászna város polgármestere, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Fejér Sándor, az Aquacov vezetője és Böjte Csaba, a licitet megnyerő cég, az OMS Románia Kft. képviselője. Bokor Tibor polgármester rövid ismertetőjében elmondta: köztudottan Kézdivásárhelyen a legrosszabb a víz minősége, így ez a pályázat fontos megvalósítása lesz a céhes városnak. A teljes pályázat első szerződését Sepsiszentgyörgyön írták alá, ez egy 24,5 milliós beruházást jelent, amely új kutak és nyomóvezetékek létrehozását írja elő, a második szerződés pedig egy ülepítő felépítését (értéke közel 22 millió lej). A pénteken aláírt megállapodás a vízhálózat és szennyvízrendszer modernizálására és bővítésére irányul. A három pályázat összértéke több mint 10 millió euró. A beszélgetésen a polgármester kitért a Kézdivásárhelyhez tartozó falvak állapotára is, amelyek nem pályázhatnak, mert semmilyen besorolás alá nem férnek be. Az elöljáró szorgalmazta, hogy találjanak megoldást arra is, hogy ezekben a falvakban is korszerűsíthessék a vízrendszert. Fejér Sándor, a Közüzemek igazgatója erre reagálva elmondta: lesz erre is egy 60-80 millió értékű pályázat, júniusig kell leadni a tenderfüzeteket. Egyre több probléma is felvetődik mindeközben, több panaszos kereste meg a céhes város polgármesterét azzal a kéréssel, hogy tegyenek valamit azok ellen, akik nem akarják beengedni lakásukba a vízórákat leolvasó személyeket. A probléma azért fontos számukra, mert közöttük osztják el azt a többletfogyasztást, amit a szomszédjuk nem jelent be. Az Aquacov vezetősége egyetlen megoldást lát erre, éspedig, hogy kitegyék a vízórákat az ajtók mellé, ahogyan Sepsiszentgyörgyön is tették. Bokor szerint ez újabb költséget jelentene a lakók számára, és valószínűleg azok, akik nem engedik be a leolvasókat, az órát sem fogják kitenni az ajtó mellé, ezért ő abban látja a megoldást, hogy a többletet csak azon lakosok között osszák szét, akik nem jelentik be fogyasztásukat. maszol | közlemény

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk