Autonómiatüntetésre hív az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége


Az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, valamint az újonnan alakult Kárpát-medencei Családlánc közös közleményben tiltakozik a Ponta-kormány által tervezett régiósítás ellen. “Határozottan elutasítjuk a mai romániai kormány azon törekvéseit, hogy Erdélyt, Székelyföldet úgy régiósítsa, hogy ezáltal az erdélyi magyarság még rosszabb helyzetbe kerüljön – őshonosként – szülőföldjén. Székelyföld létezése óta oszthatatlan, ezt még a kommunista éra is elismerte. Visszautasítjuk a kormánynak azt a tervezetét, mely alapján Maros, Hargita és Kovászna megye nem alkothat a jövőben közös régiót. Továbbá határozottan fellépünk az ellen, hogy ezeket a megyéket önkényesen szétválasszák, vagy más – román többségű – megyékhez csatolják” – áll a családszervezetek közleményében, amelyben a székely zászló kitűzésére és a március 10-én, Marosvásárhelyen megrendezendő autonómiatüntetésen való részvételre buzdítanak. transindex

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk