Bejelentést tett az Országos Meteorológiai Igazgatóság: még hidegebb lesz!


Elsőfokú fagyriadót hirdetett az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) az ország egész területére. A meteorológusok szerint szombaton, vasárnap és hétfőn az ország nagy részén erős fagy lesz, éjszaka és nappal is. A legmagasabb nappali hőmérsékleti értékek -16 és -10 Celsius-fok között alakulnak, éjszaka -25 és -15 fok közötti hőmérsékletre kell számítani. Az ANM előrejelzése szerint az ország nagy részén a jövő hét folyamán is kitart a fagy.

A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt továbbra is le van zárva a Bukarestet Konstancával összekötő A2-es, valamint az Ovidiu és Konstanca közötti A4-es autópálya. Emellett 43, Călăraşi, Konstanca, Tulcea és Ialomiţa megyei főútszakaszon nem lehet közlekedni a pénteki havazás és szélvihar miatt – tájékoztatott szombat reggel az Országos Rendőr-felügyelőség. Konstanca, Brăila, Călăraşi és Ialomiţa megyében a megyei utak is le vannak zárva. A kikötők forgalma is szünetel, a Román Vasúttársaság (CFR) pedig törölte 56 szombati járatát. Az intézkedés az ország délkeleti részén közlekedő járatokat érint.

Pénteken

több mint száz település áram nélkül maradt Románia keleti részén, Konstanca, Tulcea és Calarasi megyében, ahol a hajnal óta tomboló hóvihar vezetékeket szakított le és villanypóznákat döntött ki. A meteorológiai szolgálat vörös (harmadfokú) riasztást adott ki a fővárostól keletre fekvő hét megyére, ahol csütörtök este óta havazott, a szél pedig óránként 70-80 kilométeres sebességgel fújt. Az ország megyéinek több mint felében – főleg a Kárpátok karéján kívüli területeken – a hófúvás miatt sárga és narancssárga figyelmeztetés volt érvényben pénteken.

A belügyminisztérium kilencezer alkalmazottját és 4500 járművét mozgósították a zord időjárás okozta problémák elhárítására. A védelmi tárca országszerte 2600 katonát és 400 speciális szárazföldi járművet, öt helikoptert bocsátott a katasztrófavédelem rendelkezésére. A konstancai Marasesti harckocsizó dandár összkerékhajtású csapatszállító járműveivel és teherautóival segíti a hó fogságában rekedt autók és utasaik kimentését.

A fővárostól keletre fekvő Baragan-síkságon és a Fekete-tenger partján fekvő Dobrudzsában minden út járhatatlan volt, leállt a közúti és vasúti közlekedés, Románia minden tengeri kikötőjét lezárták. A tengerpartot a fővárossal összekötő A2-es autópályát már péntek hajnalban lezárták, mégis utasok tucatjait kellett kimenteni. A rendőrség menetoszlopba szervezte a 75-ös kilométerszelvény körül elakadt mintegy negyven járművet, amely előtt hókotrókkal szabadítják fel az utat.

A bukaresti nemzetközi repülőtér továbbra is fogadta a gépeket, folyamatosan takarították a kifutópályákat, de több légitársaság törölte járatait. Erős szél fújt az ország nyugati részén is: az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a Nagylak és Pécska közötti 30 kilométeres, illetve a Temesremete és Bálinc közötti 28 kilométeres szakaszon a szél hajnalban ledöntötte a két forgalmi irányt elválasztó fényfogó elemeket. Ezeket időközben eltakarították, az A1-es autópályán péntek délután már zavartalan volt a forgalom, de estig sárga figyelmeztetés maradt érvényben a viharos szél miatt.

MTI | Agerpres

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk