Bemutatták Kolozsváron a Magyar Konyha című folyóiratot


Bemutatták Kolozsváron a Magyar Konyha című folyóiratot, amelyet mások mellett Lévai Anikó, a lap szerkesztőbizottsági elnöke ajánlott az olvasóknak. Lévai Anikó a lap történetének rövid ismertetése után elmondta, ma Magyarországon valamennyi sztárséf olvassa a Magyar Konyhát. Hozzátette: a bemutatott recepteket szigorúan kipróbálják, mielőtt közlik. Úgynevezett gasztronovellákat is közölnek – ismertette, indítottak gasztroturizmus rovatot is, ennek keretében Kolozsváron már jártak, és bemutatták a Bulgakov kávéházat és éttermet. Kassára és a Kárpát-medence más településeire is elutaznak hasonló céllal. Vinkó József főszerkesztő szerint divat lett a gasztronómia, és ennek az az egyik következménye, hogy a gasztronómiai folyóiratok többsége ma nagyon egyforma recepteket közöl. Adatai szerint Magyarországon 16 ezer szakács olvassa a havilapjukat. Szőcs Géza költő a folyóirat olvasójaként elmondta: a magyar nemzet talán mindenkinél jobban szereti a hasát, ennek ellenére a mai magyar vendéglőket és fogyasztási szokásokat az igénytelenség jellemzi. Ugyanakkor miközben egyre többen esznek gyatra minőségű ételeket, egyre komplexebbé válik a magyar konyha elméletírása – vélte. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk