Digitális műsorszórásra vált az Erdélyi Magyar Televízió


Románia kormányának 2013. évi 403 sz. határozata alapján, ez év június 17-ig országszerte meg kell szüntetni az analóg földfelszíni televíziós közvetítés. Ennek következtében az Erdélyi Magyar Televízió is teljesen átáll a digitális műsorszórásra. Az Európai Unió Bizottsága 2003. évi Közleményében hirdette meg az analóg (szobaantennával vételezhető) földfelszíni televíziós közvetítésről a digitális közvetítésre való átállás szükségességét. Ennek következtében, a Nemzetközi Távközlési Egyesület által szervezett 2006. évi Regionális Rádiókommunikációs Konferencián a résztvevő országok (közöttük Románia is) megállapodtak a digitális műsorszórásra használható frekvenciák kiosztásának és felhasználásának elvi kérdéseiről. A digitális átállás nemzeti stratégiáját Románia kormánya a 2013. évi 403 sz. határozatával fogadta el.

A Stratégia értelmében 2015. június 17-én Románia területén megszűnik az analóg földfelszíni televíziós közvetítés, helyét a digitális műsorszórás veszi át. Mivel igen sajnálatos módon a kormánynak nem sikerült a Stratégiát gyakorlatba ültetni, ezért az átállás céldátuma tarthatatlanná vált: június 17-én megszűnik az analóg közvetítés, a digitális indulás dátumát azonban bizonytalanság övezi. Fentiek következtében az Erdélyi Magyar Televízió, az összes többi, hasonló helyzetben lévő romániai televízióhoz hasonlóan, június 17-ig kénytelen megszűntetni az analóg földfelszíni közvetítést. Ez Marosvásárhelyen már megtörtént, Sepsiszentgyörgyön pedig néhány napon belül fog bekövetkezni. Ettől függetlenül az Erdélyi Magyar Televízió nézői természetesen továbbra is zavartalanul követhetik műsorainkat a kábeles és műholdas műsorterjesztők kínálatában, mindössze a szobaantennával történő vételezés lehetősége szűnt, illetve szűnik meg hamarosan. közlemény

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk