Döntött a tanács! Íme, mit szabad és mit nem szabad ezentúl a Víkendtelepen


Este 7 óra helyett 20 órától lesz tilos a fürdőzés reggel 7-ig a marosvásárhelyi Víkendtelepen – erről csütörtöki ülésén döntött a helyi tanács.

Mint arról beszámoltunk, a szabadidős létesítmény vezetősége javasolta, hogy 12 órás időkorlátot szabjanak ki a medencehasználatra, este 7 órai kezdettel. A kezdeményezéstől azt remélik, hogy így távol maradnak azok a – többnyire roma – személyek, akik rendszerint nem is viselnek megfelelő öltözéket, és zuhanyozás nélkül strandolnak.

A tanács ülésén felszólalt a roma közösség képviselője, Venczi János korábbi megyei tanácsos, aki a felvetés kapcsán szóvá tette: talán ha közművesítenék a városnak azokat a részeit, ahol jelentős lélekszámú cigány közösség él – például a Hidegvölgyet -, akkor talán a szóban forgó nemzetiség nem szorulna arra, hogy kifogásolható módon járjon el. Ezért javasolta, hogy az önkormányzat kezdeményezze az ivóvíz-szolgáltatás kiterjesztését a városnak azokon a részein is, ahol ez még nem létezik.

Felszólalt a Rádió GaGa műsorvezetője, Kakasi Mihály is, aki több éven át közreműködött a víkendtelepi rádióban. Kijelentette, korainak tartja a javaslatban szereplő 19 órát, szerinte este 8 óra előtt aligha lehet kizavarni az embereket a medencékből. Annak megvalósíthatóságát is megkérdőjelezte, hogy belépéskor átvizsgálják a látogatók csomagját, az otthonról hozott ételt-italt kiszűrendő, illetőleg hogy a strandolókat kötelezzék, hogy a hazait egy előre kijelölt helyen fogyasszák el.

A helyi képviselőket csak részben győzte meg érvelésével a rádiós műsorvezető. Úgy határoztak: este 8 után lesz tilos a fürdőzés a Víkendtelepen, aminthogy alkoholtartalmú italt sem szabad bevinni ezentúl a létesítmény területére. Ételt és üdítőt, vizet azonban továbbra is lehet hozni otthonról, viszont enni csak egy erre kijelölt helyen lehet majd.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk