Éjjeli kijárási tilalom jön – de csak az oltatlanoknak


Kéthetes kényszerszünetre küldik jövő héttől az iskolásokat, mindenütt kötelezővé válik a védőmaszk viselése, és az oltatlanok mobilitását korlátozó további megszorításokat vezetnek be – jelentette be szerdán az államfő, miután megbeszélést tartott a koronavírus-járvány elleni védekezésben illetékes hatóságok vezetőivel

Az elemi iskolák alsó tagozatán jövő héten amúgy is vakáció lenne, ezt azonban most a teljes közoktatásra kiterjesztik, és kéthetesre bővítik.

Klaus Iohannis egyelőre nem részletezte, hogyan változik a tanév szerkezete, de az országos média azt valószínűsíti, hogy a járványügyi kényszervakációk miatt rövidebb lesz a nyári szünet.

A korlátozások részleteit kormányhatározatban pontosítják a hét folyamán. Az elnök példaként említette, hogy általános éjszakai kijárási tilalom lép életbe, ez azonban a beoltottakra nem vonatkozik. Napközben a legtöbb helyre csak a védettséget igazoló “zöld igazolvánnyal” lehet majd belépni.

Az államfő kijelentette: addig van szükség korlátozásokra, amíg a kétkedőket is sikerül meggyőzni, hogy a világjárvány csak oltással fékezhető meg. Rámutatott: Nyugat-Európában, ahol 70-80 százalékos a beoltottság, az emberek visszatértek megszokott életükhöz, a járvány már nem érezteti hatását. Ezzel szemben a földrész “innenső” részében, ahol különböző okok miatt az emberek fenntartásokkal viszonyulnak a vakcinához, a járvány egy újabb hulláma pusztít, Romániában pedig katasztrofális helyzet alakult ki: több száz ember hal meg és több tízezer fertőződik meg naponta.

Klaus Iohannis felhívást intézett polgártársaihoz: ne dőljenek be azoknak, akik azt hazudják, hogy a vakcina veszélyes, oltassák be magukat, mert csak így védhetik meg magukat a betegség súlyos formáitól, a társadalom egésze pedig csak így fékezheti meg a járványt. Eddig ugyanis a 12 év feletti lakosságnak mindössze a 35,7 százaléka oltatta be magát.

  • MTI
Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk