Elhunyt Mózes Árpád


Életének 82. évében Budapesten elhunyt Mózes Árpád, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nyugalmazott püspöke – tájékoztatta az MTI-t Adorjáni Dezső, az egyház tisztségben levő püspöke. Mózes Árpád családi látogatáson tartózkodott Budapesten, ahol kedden váratlanul érte a halál. Adorjáni Dezső az MTI-nek elmondta, a nyugalmazott püspököt a család és a nagykárolyi gyülekezet kérésére a nagykárolyi evangélikus templomban ravatalozzák fel. Itt kezdődik a gyászszertartás is, amelynek az időpontját még nem rögzítették. A szertartás Kolozsváron a Házsongárdi temetőben zárul. Mózes Árpád a Brassó megyei Krizbán született 1931-ben. 1956-ban szolidaritást vállalt a magyarországi forradalommal, emiatt a társadalmi rend elleni szervezkedés vádjával először életfogytiglani, majd 18 évi szigorított börtönnel és teljes vagyonelkobzással sújtotta a román kommunista hatalom. Hat éven át a Duna-csatorna kényszermunka-táboraiban töltötte büntetését. 1992-ben választották a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökévé. A tisztségről 2004-ben egészségi okokra hivatkozva lemondott. Egykori szolgálati helyén, Nagykárolyban telepedett le feleségével, az ottani magyar közösség megbecsült és példamutató tagja volt. A város vezetősége 2011-ben díszpolgári címmel tüntette ki. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke sajtónyilatkozatban méltatta a volt püspököt. Mózes Árpád “az erdélyi magyar közélet meghatározó személyisége volt 1989 előtt és után is, helytállása és hazaszeretete példaértékű marad számunkra” – fogalmazott a részvéte kifejezésére kiadott nyilatkozatában Kelemen Hunor. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk