Elindult a 12. Vásárhelyi Forgatag: több mint 400 program várja a közönséget Marosvásárhelyen Fotó: Vásárhelyi Forgatag. Marosvásárhely legnagyobb közösségi ünnepe idén 12. alkalommal nyitja meg kapuit: a Vásárhelyi Forgatag a város és a megye kulturális, közösségi és szórakoztató programjainak legnagyobb seregszemléje. A keddi nyitó sajtótájékoztatót a Vargák bástyájában tartották, ahol szervezők, partnerek és támogatók együtt indították útjára a rendezvényt. „Ha gyerek lenne, már kamaszodna a Forgatag – tele van energiával és lendülettel” – fogalmazott Nagy Éva, a Marosvásárhelyért Egyesület elnöke. Mint mondta, a siker a közösség összefogásának eredménye: 33 partnerintézmény, több mint 50 szervező és önkéntes, valamint önkormányzati és megyei intézmények munkájának köszönhetően válhat idén is a nyár egyik méltó lezárásává az esemény. A főszervező, Bálint Erika az idei kínálat gazdagságát emelte ki: több mint 415 esemény, 50 helyszínen, városszerte. A programok között színházi előadások, városnéző séták, kiállítások, gyermek- és ifjúsági programok, digitális aréna és FIFA-kupa is helyet kapott. „A fiatal generációra külön figyelmet fordítunk, több mint százhúsz esemény várja őket” – mondta. A hivatalos forgatagos emléktárgyak megvásárlásával a látogatók az erdélyi Bohócdoktorokat is támogathatják, minden eladott termék után 5 lej adomány kerül hozzájuk. A gazdasági háttérről Jakab István, a Forgatag gazdasági felelőse beszélt: „A költségek ugyan jelentősen nőttek, de a támogatói közösség ereje stabil alapot ad. Míg az első években főleg magyarországi forrásokra támaszkodtunk, ma a támogatások 70 százaléka romániai forrásból származik.” A Forgatag zenei kínálata idén is erős: pénteken a Konyha és a Titán, szombaton a Dreamflow és az R-GO, vasárnap pedig Szeder és a Bagossy Brothers Company lép színpadra. A vár szívében újra megnyílik a Borkert, amely idén kényelmesebb környezetben, beszélgetésekkel és esti koncertekkel várja a vendégeket. A Borudvar pedig a megszokott helyszínen idén is a már megszokott késő délutáni és esti borkóstolókra, illetve koncertekre várja a látogatókat. A szervezők szerint a Forgatag nem pusztán egy programsorozat, hanem a közösségi erő, az önbizalom és a remény ünnepe is. A tizenkettedik alkalommal megszervezett Vásárhelyi Forgatag így, akár egy kamasz, tele energiával és lendülettel hívja össze a várost és a megyét egy közös, emlékezetes ünneplésre. Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share augusztus 26, 2025 21:40 Szerző mediatica Aktuális,Kiemelt Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: Bagossy Brothers Company, Borkert, Borudvar, erdélyi programok, fesztivál, ifjúsági programok, koncertek, Konyha zenekar, közösségi összefogás, közösségi rendezvény, kulturális események, maros megye, marosvásárhely, R-GO, vásárhelyi forgatag Következő hír: Negyedmillió látogatót vonzott a 16. Kolozsvári Magyar Napok Előző hír: Sokk! Brutális összeget kap minden hónapban a 10 leggazdagabb romániai nyugdíjas