Felszólították a polgármestert, hogy távolítsa el a magyar feliratot a Székely Mikó Kollégiumról


Felszólította a székelyföldi románok vélt jogsérelmei ellen rendszeresen fellépő román blogger Sepsiszentgyörgy polgármesterét, hogy távolítsa el a Székely Mikó Kollégium homlokzatáról a kollégium nevének a feliratát – írta szerdán a Háromszék napilap.

Az esetről Antal Árpád számolt be azon a sajtótájékoztatón, amelyet Hans Klemmnek, az Egyesült Államok bukaresti nagykövetének a sepsiszentgyörgyi látogatása kapcsán tartott.

Antal Árpád elmondta: a Spanyolországban élő Dan Tanasa bloggernek ez már a sokadik hasonló indítványa, eddig elsősorban a községháza-feliratok ellen indított hadjáratot. Az eljárás minden esetben ugyanaz: elküldi felszólítását, és ha a felszólított nem tesz eleget, bírósági eljárást indít, amelynek során többnyire neki adnak igazat. Ezt követően a prefektus elrendeli a felirat eltávolítását, ha pedig ez nem történik meg, napi 150 eurós büntetést rónak ki az érintett polgármesterre.

Antal Árpád elmondta: az esetet megemlítette az amerikai nagykövetnek is, szóvá tette, hogy több mint százéves feliratról van szó, és ez az eljárás nem demokratikus. “Elmondtam a nagykövet úrnak, ha úgy érzi, hogy az ilyen eljárások szolgálják az általa is felsorolt amerikai értékeket: a stabilitást, fejlődést és demokráciát, akkor támogatni kell, de ha nem, akkor tenni kell ellenük valamit” – fejtette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Leszögezte: a feliratot nem szedetik le, vállalják a peres eljárást.

A sepsiszentgyörgyi rangos magyar tannyelvű gimnázium bejáratánál a törvényben előírt módon írták ki – románul és magyarul – az intézmény nevét. A kifogásolt felirat a kétemeletes épület homlokzatán található.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk