Gábor Áron szobrot avattak Eresztevényben


Leleplezték a Vetró András szobrászművész által készített Gábor Áron mellszobrot, születésének 199. évfordulója alkalmával Eresztevényben, a Benke Kúria udvarán, szerdán, november 27-én az RMDSZ országos és megyei képviselői jelenlétében.

Az ezt követő sajtóbeszélgetésen a 2014-es Gábor Áron emlékévnek nyilvánított esztendő sokszínű programját is ismertették. Az eseményen Dimény Attila, a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, felsorolva azon határon innen és túli településeket, amelyek Gábor Áron emlékét őrzik szobor vagy emlékmű formájában. Demeter Lajos helytörténész felszólalásában az ágyúöntő személyiségét domborította ki, aki a valóság és a legenda ötvözetéből példakép lett az erdélyi magyarok számára. Demeter ennek történelmi vonatkozását részletezte a jelenlevőknek, elmondva: „Nekünk kellenek a példaképek. Gábor Áron éljen bennünk és legyen a leleményesség jelképe a székely ember számára.” Nem véletlen, hogy a Benke Kúria udvarán leplezték le az egykori ágyúöntő mellszobrát, hiszen ő maga többször járt ott, a legenda szerint pedig abban az épületben tartották a holtestét, mielőtt végleg nyugalomra helyezték. Beszédet mondott Tibád Sándor, a Gábor Áron Alapítvány Kuratóriumának tagja, aki az 1848-as szabadságharcos életének irodalmi bemutatása kapcsán elmondta: a berecki ezermester példaképe volt a hazaszeretetnek, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az hogy „konkrétan testét adta népéért”. A szobrot Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke leplezték le. Az eseményen a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör, valamint a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja működtek közre. Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk