Húsz év után mutatkoztak be Marosvásárhelyen a Tusványos szervezői


Két évtized után először tartottak Marosvásárhelyen sajtótájékoztatót a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői. A magyar-magyar illetve a román-magyar párbeszéd emblematikus rendezvényét idén a Mi időnk! mottó jegyében szervezi meg a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti székhelyű Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány. A több, mint húsz helyszínen zajló előadások és eszmecserék idén elsősorban a régióátszervezés köré csoportosulnak. „A mi időnk! jelszó arra is vonatkozik, hogy ebben a kérdésben nagyon markánsan ki kell nyilvánítanunk a véleményünket a régióátszervezés éppen napirenden levő elképzeléseivel szemben” – fejtette ki Sándor Krisztina, a Bálványosi Szabadegyetem szenátusának tagja. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke hozzátette: olyan szempontból is A mi időnk Tusványos, hogy akik ennek a folyamatnak részesei, akár szervezőként, akár résztvevőként, úgy érzik, hogy a július 23–28. közötti időszakban „mintha másképp járna az óra, mindenki sajátosan értelmezi, és mégis mindenki igazodik hozzá” – nyilatkozta Sándor Krisztina. Az idei táborban sokkal több külföldi meghívott jelezte részvételét, mint az elmúlt években. „Olyan külföldi szakértőket, politikusokat hívtunk el, akik Tusványoson az autonómia témakörében szolgálhatnak megfelelő tapasztalatokkal, példával. Jelen lesz Marc Gafarot i Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, Sabrina Ragone spanyol jogász, alkotmányjogász, aki a katalán függetlenségi törekvések alkotmányjogi kérdéseivel foglalkozik és itt lesz Elizabeth Nauclér, a Finn Parlament svéd parlamenti csoportjának képviselője. Az autonómia és a nemzeti kisebbségek témakörében szinte minden napra jut egy-egy előadás” – fejtett ki a programokról Sándor Krisztina. Visszatérő vendégnek számít Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke, Valentin Stan politológus, Sabin Gherman, közismert erdélypárti politikus, a Transilvania Live ügyvezető igazgatója, Ovidiu Pecican, történész, közíró és Gabriel Andreescu, emberjogi aktivista. Magyarországról itt lesz Répás Zsuzsaanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes. Törzsvendégnek számít a két „alapító”, Németh Zsolt külügyi államtitkár és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt, elnöke valamint Tőkés László, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Minden évben részt vesz Tusványoson Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, aki idén – a hagyományokhoz hűen Tőkés Lászlóval együtt – szombat délelőtt tart előadást A mi időnk! címmel. A mottó jegyében az előadások kötődnek az egyszerűsített honosítás, a magyar állampolgárság, a nemzeti érdekek képviselete, az autonómia és a választójog kérdésköréhez. A közéleti-politikai előadások idén is a Lőrincz Csaba sátorban, illetve a Kós Károly sátorban kapnak helyet. Terítékre kerül továbbá az erdélyi magyar orvosképzés helyzete, de értekezéseket folytatnak a szólásszabadság és a média viszonyáról, ugyanakkor nem marad ki a programból Magyarország és Kelet-Közép-Európa aktuális helyzetének elemzése, valamint gazdasági és környezetvédelmi kérdések megvitatása sem. Az előadások zavartalan lebonyolításához pedig a szervezők igyekeznek minden évben javítani a körülményeken is. „Állandó orvosi- és mentőszolgálatot működtetünk a táborban, emelett a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt is segíti munkánkat. A sátortáborozók számára melegvízzel ellátott tusolókonténereink lesznek. Medve továbbra is van Tusnádfürdőn, ezért idén is helyi vadőrök gondoskodnak arról, hogy minél távolabb tartsák a medvét a tábortól, ezenkívül pedig egy őrző-védő szolgálat munkatársai is folyamatosan lent lesznek a táborban” – részletezte Vadász Szatmári Huba. A 24. Tusványos táborigazgatója hozzátette, idén egy ledfal is lesz a nagyszínpad mellett a jobb koncertélmény biztosítása érdekében. Vass Orsolya, a szervezőcsapat felelőse azt a 140 embert képviselte, akik az egy hetes szabadegyetem megszervezésében részt vesznek, és biztosítják, hogy a táborlakók valóban a magukénak érezzék Tusványost. „Nekik köszönhető többek között, hogy reggelente a focipálya nincs tele söröspoharakkal, nem szemetes a terület, van sátortáborunk, és mindig vannak asztalok, székek, illetve mindenkinek igyekszünk információkkal is segíteni. Tulajdonképpen a szabadidejét és nyarának egy részét feláldozó, nagyrészt egyetemistákból álló önkéntes csapat gondoskodik a Tusványos-életérzés zavartalan megéléséhez” – fejtette ki Vass Orsolya. A szabadegyetem szórakoztató jellegét, nyitottságát emelte ki Jakab Attila, Tusványos tavalyi főszervezője is, aki nem csak arra utalt, hogy ez az egyetlen olyan erdélyi nyári rendezvény, ahol nem kell belépőt fizetni. „Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az egyre növekvő részvétel. Tavaly elértük a negyvenezres látogatószámot és ez egyben a terület befogadóképességének felső határát is jelenti” – zárta szavait Jakab Attila. Koncertek a Nagyszínpadon esténként: Semi Holsen, Magna Cum Laude, Budapest Bár, Csík Zenekar, A Kutya vacsorája, Beatrice, Role, Demjén Ferenc, Magashegyi Underground, Ghymes és a Balkan Fanatik Ezt követően koncertek a Kisszínpadon – újdonság a MISZSZ sátorban: Orpheusz, Longstep, Selfish Murphy, Monyo Project, Stereogam. Minden este 18.00-tól Dumaszínház. Fellépők: Felméri Péter, Dombóvári István, Csenki Attila, Tóth Edu További információk: www.tusvanyos.ro, www.facebook.com/tusvanyos. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sajtószolgálata

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk