Így profitálna Marosvásárhely az utcalányaiból


Kényszervégrehajtókkal fenyegeti a Városháza a prostituáltakat, akik immár negyedmillió lejes hátralékot halmoztak fel a tevékenységük során összegyűjtött és ki nem fizetett büntetésekből.

Ők a legnagyobb adósai a városkasszának, nem véletlen, hogy kiemelt figyelmet szentelnek a témának. Más kérdés, hogy eredményt tudnak-e elérni, hiszen javarészt hidegvölgyi romákról van szó, akiktől egyszerűen nincs, amit behajtani… Csaknem 16 és fél millió lejes kintlevősége van a marosvásárhelyi önkormányzatnak, miután kb. tízezer jogi és magánszemély nem fizette be időben adóját, illetékét. A helyzet némileg jobb, mint volt tavaly októberben, amikor még 26 millió lejre volt tehető a tartozás összege. Az esetenként beindított kényszervégrehajtási eljárás nyomán azonban többen fizettek, így két-két és fél hónap alatt kb. 10 millió lejt sikerült bevételezni. Remélik, a hiányzó 16 és fél milliót is utalják a késlekedők, akik közül egyébként 80 jogi személynek és 36 magánszemélynek zárolták a számláját, hogy így hajtsák be a be nem fizetett pénzt. Legtöbb pénzzel a prostituáltak tartoznak, összesen 250 ezer lejjel adósai a helyi költségvetésnek, ennyire rúg immár a büntetések összege, amelyekkel a rendőrség bírságolta meg őket, mondta a Városháza kényszervégrehajtási osztályának vezetője. RG

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk