Íme, miért mondott le a Maros megyei prefektus!


A méltóság és a tisztesség minden tisztségnél előbbre való – erre hivatkozva jelentette be távozását Mircea Duşa. Mint arról korábban beszámoltunk, a prefektus kedden távozott tisztségéből, elejét véve annak, hogy a kormány menessze őt.

“Hallom, hogy mindenféle hölgyek és urak meritokráciáról, a közigazgatás terén szerzett tapasztalatról, szakmaiságról beszélnek a televízióban, és úgy tűnik, hogy én a közigazgatásban ledolgozott 40 évemmel – három polgármesteri és alpolgármesteri mandátum, egy prefektusi, három törvényhozói (…) és vagy három miniszteri mandátum – nem rendelkezem kellő tapasztalattal ehhez, szakemberekre van szükség a megye közigazgatási, gazdasági és társadalmi ügyeinek kezeléséhez”

– fogalmazott.

Mircea Duşa hozzátette, a prefektus egyik fontos feladata a kormányprogramba foglalt célkitűzések nyomon követése, ő pedig képtelen

“egyik nap béremelésekről, a nyugdíjpont növeléséről, másnap pedig a bérek befagyasztásáról és megszorító intézkedésekről beszélni. A méltóságom előbbre való bármilyen tisztségnél, én nem akarok a tisztségek után futni”

– nyomatékosította.

AGERPRES | Fotó: Zi de zi

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk