Jövőre is marad az előkészítő osztály


A 2013-2014-es tanévben is hat évtől lesz kötelező a gyerekek számára az előkészítő osztály – derül ki az oktatási minisztériumnak a tanügyi szakszervezetekkel és a Szülői Egyesületek Országos Szövetségével kötött egyezményéből. A dokumentum szerint a 6 és 7 év közötti gyerekeket kötelezően előkészítő osztályba, míg a 7 évet betöltött gyerekeket pedig idén is az első osztályba kell beíratni. Ugyanakkor a hat év alatti gyerekeket egy speciális szintfelmérő tesznek vetik alá, és csak ezt követően, az eredmények függvényében, opcionálisan írathatóak be előkészítő osztályba. Ugyanakkor március 31-ig konzultációkat kezdeményeznek az óvodákban a szülőkkel, hogy optimális körülmények között tudják megszervezni az előkészítő osztályokat. Fontos, hogy idén azokat a gyerekeket is be lehet majd íratni az első osztályba, akik nem jártak előkészítő osztályba, holott a törvény szerint ez kötelező lett volna. Az egyezmény értelmében a beíratásról szóló szabályzatot március 31-ig fogadják el, és szeptember elsejéig sor kerül az előkészítő osztályokban oktató pedagógusok képzésére is. Az előkészítő osztályokba áprilisban lehet majd beíratni a gyerekeket. transindex

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk