Koronavírus. Megugrott a súlyos esetek száma


Jelentősen megugrott az új koronavírusos súlyos esetek száma – derült ki a stratégiai kommunikációs törzs által kedden kora délután közzétett összesítésből.

A hivatalos adatok szerint az országban

4417 koronavírus-fertőzést regisztráltak, és 182-en haltak bele a betegségbe és szövődményeibe. Az elmúlt 24 órában a fertőzöttek száma 360-nal, a haláleseteké 25-tel emelkedett.

Mindkét szám azt jelzi, hogy a vasárnap és hétfőn közzétett adatok a kór terjedésének csak a pillanatnyi megtorpanását jelezték. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter egy kedd délelőtti nyilatkozatában maga is úgy vélte, hogy

az elmúlt két nap jobb adatai azzal függhetnek össze, hogy a hét végén kevesebb tesztet készítettek.

A kijelentést némiképp árnyalja, hogy a hétfőhöz viszonyítva csaknem megduplázódott új esetszámot csak tíz százalékkal több elvégzett teszt adta.

A román hatóságok által naponta közölt adatok sorában

a legjelentősebb változás a súlyos esetek adatsorában látszik.

Míg egy héttel ezelőtt 62 koronavírusos beteget kezeltek a kórházak intenzív osztályain, az elmúlt három napban számuk 22-vel, 38-cal, illetve 95-tel nőtt, és összesen 274-re ugrott.

Ez a szám lényegesen meghaladja a járványkórházakban rendelkezésre álló intenzív terápiás ágyak számát. A súlyos esetek egy részét immár a koronavírus-fertőzöttek kezelésére kijelölt – eredetileg más betegségekre szakosodott – kórházakban látják el.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk