Koronavírus. Mégsem tették kötelezővé a védőmaszkok viselését


Mégsem teszik kötelezővé a védőmaszkok viselését azok számára, akik a szükségállapot idején indokolt esetben elhagyják lakóhelyüket. Erről hétfőn döntött a Maros megyei vészhelyzeti bizottság, tájékoztatta lapunkat a prefektus hivatala.

A határozattervezetet vasárnap terjesztették elő, és hétfőn tervezték elfogadni, illetve 14 órai kezdettel hatályba léptetni. Csakhogy a koronavírussal fertőzött személyek jegyzékéhez hasonlóan a dokumentumot valakik kiszivárogtatták, emiatt a megye prefektusa ismételten büntetőjogi feljelentéssel fenyegetőzött.

A védőmaszk-viselési kötelezettséget mindezzel együtt elfogadhatták volna, azonban vasárnap este a kormányfő is megszólalt az ügyben. Orban Ludovic azt mondta, az adott helyzetben, amikor nem tudnak mindenkinek ingyen vagy kedvezményesen lehetőséget biztosítani a maszkok beszerzésére, nem tartja helyénvalónak, hogy kötelezővé tegyék a viselését.

A Maros megyei vészhelyzeti bizottság éppen erre hivatkozva vetette el a javaslatot – hogy ti. nincs lehetőség biztosítani Maros megye valamennyi lakója számára a védőmaszk beszerzésének lehetőségét.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk