Koronavírus: szerdai helyzetkép Maros megyéből


Maros megyében változatlanul négy koronavírus-hordozót tartanak nyilván, ismertette legfrissebb összesítését szerdán a prefektúra.

Közölték: a gyanús esetek tesztelése folytatódott, 53 eredményre várnak, 18 esetben ugyanakkor negatív eredményt kaptak. Tizen vannak befektetve a fertőző kórházba mint olyanok, akik elkaphatták a vírust. Maros megyében 41-en vannak intézményes karanténban, házi elkülönítésben pedig 498-an.

Három személy ellen bűnvádi eljárást indítottak, mert nem tartották be a ragályos betegségek terjedésének megakadályozására kidolgozott szabályzat előírásait.

A keddi, budapesti repülőjárat 49 utasa közül 16-an házi elkülönítésbe kerültek, tudatta még a kormánybiztos hivatala.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk